bezár
 

film

2014. 07. 23.
400 milliót kap Till Attila és Bereczki Csaba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Nemzeti Filmalap 285 millió forinttal támogatja Till Attila Tiszta szívvel című filmjének gyártását, Bereczki Csaba pedig 150 millió forint támogatást kapott Soul Exodus című zenés dokumentumfilmjéhez.

Till Attila második játékfilmjének főszerepeiben Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán kerekesszékes maratonista és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzős Fekete Ádám lesz látható - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-t.
    

"A Tiszta szívvel című film alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húsz éves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Mikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak" - áll a közleményben, amely felidézi: Till Attila a Pánik című filmmel mutatkozott be a moziközönség előtt 2008-ban, az alkotással elnyerte a Filmszemle közönségdíját, Csicska című rövidfilmjének pedig a cannes-i filmfesztivál Rendezők Két Hete programjában volt a nemzetközi premierje 2011-ben, majd az Európai Filmakadémia az év legjobb rövidfilm díjára jelölte.
    

A Laokoon Filmgroup gyártásában készülő film forgatókönyvét Till Attila írta, a forgatókönyv fejlesztését és a gyártáselőkészítést a Filmalap korábban 14 millió forinttal támogatta. A Tiszta szívvel producere Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor, operatőre Juhász Imre, látványtervezője Ágh Márton lesz. A forgatás a tervek szerint nyár végén kezdődik, és a film leghamarabb 2015 tavaszán kerülhet a mozikba.
    

Soul Exodus címmel klezmerzenészekről forgat egész estés dokumentumfilmet augusztustól Bereczki Csaba (Életek éneke). A készülő film középpontjában a Brothers Nazaroff nevű hagyományos klezmer zenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. "Az amerikai születésű zenészek mindegyike különös szálakkal kapcsolódik Magyarországhoz és Kelet-Európához, sorsuk a klezmer zene által alakult, és a zene útján találtak vissza a gyökereikhez" - írta a Filmalap.
    

A Soul Exodus című film a Film Street gyártásában készül, producere Sándor Pál, a tervezett mozibemutató időpontja 2015 ősze. Bereczki Csaba korábban a Filmalap nemzetközi igazgatói posztját töltötte be. A Filmszakmai Döntőbizottság a filmtervet csak azzal a feltétellel támogatta, ha Bereczki Csaba munkaviszonya a Filmalapnál megszűnik, ami július 4-én meg is történt.
    

A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága eddig összesen 35 egész estés filmalkotás gyártását támogatta, 23 film forgatása már befejeződött, és 11 filmet már láthattak a magyar mozinézők és a nemzetközi filmfesztiválok közönsége.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés