bezár
 

zene

2014. 07. 23.
Ricchi e Poveri koncert a Kaposfesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ricchi e Poveri koncert a Kaposfesten 2014. augusztus 13-19. között ötödik alkalommal rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált (Kaposfestet). A fesztivál ideje alatt, augusztus 16-án szervezik meg az olasz napot, amelyen a klasszikus zene és a gasztronómia mellett egy könnyűzenei világsztár, a Ricchi e Poveri ad ingyenes koncertet a város főterén 22 órától.

A Ricchi e Poveri több évtizede az európai könnyűzenei élet kiemelkedő együttese. Olyan slágerek fűződnek a nevükhöz, mint Made in Italy, a Mamma Maria vagy a Voules vous Dancer. Magyarországon a nyolcvanas évektől ismerik a nevüket, többek között a Korda György és Balázs Klári által lefordított Mamma Maria dalnak köszönhetően. Hazánkban eddig csak párszor adtak koncertet és ez lesz az első alkalom, hogy Kaposváron mutatkoznak be.

Az együttes 1967-ben alakult.  A zenekar eredetileg kvartettnek indult, de 1981-ben az egyik tag távozása után trióvá vált.  A jelenlegi tagok Franco Gatti, Angelo Sotgiu, és Angela Brambati. A Kaposfest idején az ingyenesen látogatható koncertjükön a legsikeresebb slágereik is elhangzanak majd, mint például a Sara perche ti amo-t vagy a Mamma Maria.

A 2010 óta létező Kaposfest minden évben igyekszik érdekesebbnél érdekesebb tematikájú napokat kitalálni, amelyeken a résztvevők nem a hétköznapokban megszokott világgal találkozhatnak.  Természetesen a fesztivál alapjait a klasszikus zenei koncertek adják, amelynek összeállításáért Kokas Katalin művészeti vezető felel. Ezek mellett találhatóak az izgalmas programok, amelyek jelenthetnek kiállítás megnyitókat, gasztronómia ínyencségeket vagy éppen könnyűzenei koncerteket.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés