bezár
 

zene

2014. 07. 29.
2. albumát adja ki Amy Winehouse apja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Második albumát dobja piacra szeptemberben Mitch Winehouse, a három éve tragikus körülmények között elhunyt világhírű brit énekesnő, Amy Winehouse édesapja, aki annak idején lányával együtt válogatta össze a hamarosan megjelenő album anyagát.

Mitch a 2011-ben megjelent Rush of Love című debütáló lemezének összeállításához is segítségül hívta lányát. A But Beautiful című korongon, amely szeptember 29-én kerül a lemezboltok polcaira, olyan számok sorakoznak, amelyek nem fértek fel a három évvel ezelőtti albumra.
    

Az új lemezből származó bevételeket a drog- és alkoholfüggőséggel küzdő fiatalok segítésére létrehozott Amy Winehouse Alapítvány támogatására fordítják - olvasható a The Independent című brit napilap online kiadásában.
    

"Olyasvalami ez, amely kapcsolatban áll Amy emlékével és segít, hogy pénzt gyűjtsünk valamire, amiben hiszünk" - fogalmazott Mitch Winehouse, akinek gyermekkora saját elmondása szerint dzsessztől és Sinatrától volt hangos. Hozzátette, az, hogy saját zenét készíthet, közelebb viszi őt lányához, aki 27 évesen halt meg 2011 júliusában. A souldíva halálát alkoholmérgezés okozta.
    

"Nagyszerű érzés, hogy kiállhatok és énekelhetek, olyasmi ez, amit nagyon szeretek csinálni. Úgy érzem, hogy amikor kint állok a színpadon, akkor Amy is velem van" - mondta az énekes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés