bezár
 

film

2014. 08. 28.
Felhívás Sipos Pál ügyének kivizsgálásához
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felhívást tett közzé csütörtökön a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által létrehozott etikai bizottság: azok jelentkezését várják, akik érdemi információkkal tudják segíteni a Sipos Pálhoz köthető esetleges fiatalkorúak elleni szexuális zaklatások feltárását az MTV-n belül.

A két intézmény a felhívásban - amelyet az MTI-hez is eljuttattak - olyan emberek beszámolóját várja, akik ki voltak téve az egykor az MTV-nél dolgozó tanár, televíziós szerkesztő zaklatásának, feltételezték vagy tudtak Sipos Pál egyenlőtlen helyzettel visszaélő szexuális magatartásáról és ezt akár jelezték is felettesüknek.
    

Emellett azok jelentkezését is fogadják az MTV-MTVA etikai bizottság - 1037 Budapest, Kunigunda útja 64. levelezési címre vagy az etikaibizottsag@mtva.hu email-címre, akiknek gyanút keltett Sipos Pál viselkedése a televíziónál, de a két intézmény várja az információkat az MTV akkori működésével kapcsolatban is, abból a szempontból, hogy az megakadályozta vagy lehetővé tette a gyermekekkel, fiatalokkal, vagy tinédzserekkel szembeni szexuális visszaélést.
    

A felhívásból kiderül: a bizottság törvényeknek megfelelően, zártan kezeli a jelentkezők személyes adatait, akik a 06/1-441-9450-es telefonszámon vagy személyesen is felvehetik a kapcsolatot a testülettel. Mint írták, az adatokat szükség esetén kizárólag a nyomozó hatóságoknak adja át a bizottság, a vizsgálat lezárása után pedig megsemmisíti.
    

Július elején a 444.hu számolt be Utána minden állat szomorú című írásában arról, hogy huszonöt évvel ezelőtt az általuk S. néven említett magyartanár diákjait molesztálta egy fővárosi gimnáziumban. Sipos Pál volt az a bizonyos magyartanár - mondta néhány nappal később az Origónak Rozgonyi Krisztina médiajogász, aki ugyanabba az iskolába járt, ahol a férfi tanított.
    

A férfi a 444.hu-nak azt mondta: a huszonöt évvel ezelőtti iskolai lebukásáig "nem nőtt be a feje lágya". Azonban ahhoz ragaszkodott, hogy tévés karrierje idején már nem történt meg, hogy gimnazistákhoz közeledjen.
    

A két intézmény vezetői augusztus 1-jén tudatták: a közmédia szeretné segíteni az egykori ifjúsági műsorok szerkesztőjének ügyében az igazság megismerését, ezért etikai vizsgálatot indítanak. A vizsgálat céljaként az MTV Nonprofit Zrt. és az MTVA a múlt feltárását és ajánlások megfogalmazását nevezte meg, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő. Az MTV Nonprofit Zrt. július 22-én közölte: azonnali hatállyal visszahívta Sipos Pált az MTV Örökös Tag Alapítványból.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 14. Frankofón Filmnapokról
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés