bezár
 

zene

2010. 09. 23.
Domborművet avattak Barta Tamás emlékére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egykori zenésztársai avatták fel csütörtökön a Terézvárosban azt a domborművet, amely Barta Tamásnak, az LGT egykori gitárosának egykori lakhelyén állít emléket; az Izabella utca 39/b számú ház falán látható alkotást Deák Árpád szobrászművész készítette.
"A magyar beat jellegzetes figurája volt, egyedi gitárjátékkal, stílussal. Nagy hatással volt rá az amerikai rhythm and blues, Hendrix, Johnny és Edgar Winter, Albert Lee és mások" - fogalmazott Somló Tamás, az LGT basszusgitáros-énekes-szaxofonosa az MTI-nek.

Barta Tamás 1971-ben Presser Gáborral, Frenreisz Károllyal és Laux Józseffel együtt alapította a Locomotiv GT-t, amely a magyar rockzene meghatározó csapata lett. 1974-ben nem tért haza az LGT amerikai turnéjáról; egy darabig még zenélt, aztán különböző üzletekbe fogott. 1982-ben máig tisztázatlan körülmények között lelőtték Los Angelesben.

Somló Tamás szerint Barta mindig is rövid távra tervezett, sohasem érdekelte, mi lesz majd a jövőben. Mint hozzátette, a gitáros nem igazán tudta, hogy működik Amerika, de maradt. "Azt mondta, nem akar többet szenet cipelni a hátán az Izabella utcai ház harmadik emeletére, mert Kaliforniában süt a nap. Mi hazajöttünk, ő nem, és gyakorlatilag minden kapcsolat megszakadt vele, csak akkor hallottunk róla ismét, amikor 1982-ben rejtélyes körülmények között agyonlőtték" - mondta Somló.

Barta utódja Karácsony János lett az LGT-ben. "Nagy felelősség volt a helyére lépni, aztán arra jutottam, nem érdemes és nem is szabad őt utánoznom, magamat kell adnom" - mondta az MTI-nek Karácsony. Mint felidézte, mielőtt az LGT kiutazott volna Amerikába, az Izabella utcai lakásban együtt jammeltek. Kiemelte, hogy a hetvenes évek első felében a korábban a Hungáriában, a Syconorban és a Syriusban is megfordult Barta Tamás számított a vezető gitárosnak Magyarországon, emellett remek zeneszerző és énekes is volt.

Karácsony úgy tudja, szó volt arról, hogy ha az LGT-t esetleg mégis kiengedik újra az Egyesült Államokba és az amerikai szerződés életbe lép, Bartával együtt öten, tehát két gitárossal folytatják kint. Útleveleiket azonban hosszú időre bevonták, nem tudtak kimenni, a szerződés megszűnt, az LGT története egy másik fejezettel folytatódott.

Laux József, az LGT egykori dobosa, egyben menedzsere ezt folytatva azt emelte ki, hogy egy ideig mindketten Los Angelesben éltek, és bár nem voltak napi kapcsolatban, tudtak egymásról. "A gitározás volt a mindene: fanatikusan gyakorolt és ugyanúgy játszott. Nem volt benne semmiféle önmutogatás, alázat viszont annál inkább a zene iránt" - fogalmazott Laux.

A dombormű készítője, Deák Árpád erdélyi képzőművész az MTI-nek elmondta: a hetvenes évek elején Romániából nem volt lehetősége Magyarországra utazni LGT-koncertre, így sohasem láthatta élőben játszani Bartát, viszont a lemezek megvoltak neki, és nagy rajongója volt a gitárosnak.

"Mintegy öt éve tervezem, hogy Barta-emlékművet készítek, ehhez a Terézvárosi Önkormányzat is segítséget nyújtott. A gitárosnak szinte semmi nyoma nem maradt Budapesten, legfeljebb a lemezek, miközben óriási hatással volt a magyar rockra" - mondta Deák Árpád.
A csütörtöki emlékmű-avatáson jelen volt az LGT-ben szintén zenélő Frenreisz Károly és Solti János, valamint mások mellett Póka Egon és Halper László.

Az 1948-ban született Barta Tamás játszott a Hungária első, Koncert a Marson című albumán (1970), az LGT első három lemezén (Locomotiv GT - 1971, Ringasd el magad - 1972, Bummm! - 1973), a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című albumon, valamint Zalatnay Sarolta és Kovács Kati egy-egy lemezén. Életéről Hajdú Eszter dokumentumfilm-rendező készít filmet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés