bezár
 

art&design

2008. 09. 13.
Együtt a Nádler-életmű festői korszakai
MTI/PRAE.HU
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Együtt a Nádler-életmű festői korszakai Nádler István festményeiből nyílt kiállítás szombaton Budapesten, a Virág Judit Galériában. Az 1968-2008. közötti időszakra fókuszáló, október 4-ig látogatható tárlat Nádler életművének emblematikus vásznait vonultatja fel.
Ott vannak a legújabb, 2008-as datálású munkák, miképp nyomon követhető a művész jól elkülöníthető három alkotói korszaka. A geometrikus időszak termései, a legprogresszívebb időszakából való nagyméretű táblaképek, amelyek az amerikai eredetű festészeti irányzat, a hard-edge hatása alatt születtek; a nyolcvanas évek elejétől intuitívabbá, érzékenyebbé vált alkotásai, valamint a harmadik, a kilencvenes évek végétől kezdődött korszak képei, amelyekben a meditáción át eljutott a transzcendencia megjelenítéséhez.

Hajdu István műtörténész rövid megnyitójában két szálat ragadott ki Nádler művészi attitűdjéből. A kelet és nyugat találkozása mellett (transzcendencia) az észak és a mediterrán élmény együttes hatását mutatta ki a képeken.

A most hetvenéves művész festészetében egymásra épülő, egymást váltó, az előzőt meghaladó, olykor visszatérő festői megoldások követik egymást. Képciklusai, absztrakt formái, palettájának színes vagy fekete kiteljesedése, vonalainak, foltjainak ritmusa különös, lenyűgöző hatású.

Mint egy Nádlerről készült filmből megtudható, képei úgy születnek, hogy festés közben transzcendentális zenét hallgat: japán tradicionális dobzenét és tibeti szertartások muzsikáját. Az alkotás folyamatába ez mint háttér-inspiráció szól bele. A festő egész testével, hatalmas mozdulatokkal, erőteljesen "vezényli" a kompozíciót. Úgy fest, hogy közben megfeledkezik a külvilágról, csak a vászon létezik és a széles festéksávokat felrakó spakli.

Ezúttal is forog egy film Nádlerről, jelen kiállítását is beleillesztve, amelyet a tárlat október 4-i finisszázsán láthat majd a közönség. Szeptember 20-án maga Nádler István tart tárlatvezetést kiállításán.

Nádler leltára: évente öt-hat, vagy még több egyéni és csoportos kiállítás itthon és külföldön, főleg német nyelvterületen. Megkísértette a szobrászat, foglalkozik grafikával, könyvekkel, filmek látványtervezésével. Szoros a kapcsolata a zenével, az irodalommal is. Írtak róla könyveket, forgattak filmeket alkotói módszeréről. Nádler István neve fogalommá lett, a kortárs festészet kiemelkedő alakjaként tartják számon. Tavaly a Virág Judit Galéria árverésén 9,5 millió forintért kelt el 1969-es Avar motívum című festménye. Ilyen magas összeget még soha nem adtak élő kortárs magyar művész munkájáért.

A kiállítás virtuális galériája
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Csáki László: Kék Pelikan
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés