bezár
 

építészet

2008. 09. 13.
Építészeti Biennálé: lengyeleké az Arany Oroszlán
MTI/PRAE.HU
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A lengyel pavilon Hotel Polonia - Az épületek következő élete című projektje kapta a 11. Velencei Építészeti Biennálé legjobb nemzeti kiállításának járó Arany Oroszlánt a szombati megnyitón és díjkiosztón.
A legjobb installációnak járó elismerést az amerikai Greg Lynn, a fesztivál életműdíját a kanadai Frank Owen Gehry vehette át, míg a legjobb fiatal építésznek járó Ezüst Oroszlánt a nemzetközi zsűri a chilei Elemental csoportnak ítélte oda.

A 2008-as biennálé kiállításai olyan párbeszédre ösztönöznek, melyek megújíthatják a jövő építészetét - fogalmazott a megnyitón Paolo Baratta. A biennálé elnöke hozzátette, közvetlenebb eszmecserében reménykedik az építészet és a társművészetek között.

A projektek experimentális jellegét emelte ki az építészeti seregszemle idei főkurátora, Aaron Betsky. Mint elmondta, ezek a térrel, a formával, a színekkel és a kompozícióval folytatott kísérletek szerteágazóak, de nem öncélúak: a jövő építészetét alapozzák meg.

Mint a nemzetközi zsűri elnöke, Jeffrey Kipnis elmondta, a projektek elbírálásakor külön vizsgálták, azok mennyire kapcsolódnak a biennálé idei jelszavához (Out There: Architecture Beyond Building - Odakint: Építészet az épületen túl). Az amerikai szakkritikus kiemelte azt a kísérletező kedvet, amely véleménye szerint a kapitalizmus győzelme után a volt szocialista országokban felszabadult.

Talán ennek is köszönhető, hogy biennálé legjobb nemzeti kiállításának járó díját a lengyel projekt nyerte el. "A lengyel pavilonban a zsűri a technológia és az intelligencia olyan kombinációját ismerte fel, amely az épületek életciklusait vizsgálja, különös tekintettel a gyengébb gazdasági fejlettségű országokra" - indokolta az elismerést Paolo Baratta.

Mit kezdjen a város egy olyan épülettel, amely funkcióját veszti, például egy könyvtárral a digitális könyvek térnyerése után? - teszi fel a kérdést Az épületek következő élete című projekt. Az Arany Oroszlán-díjas kiállításon Nicolas Grospierre fotói és Kobas Laksa futurisztikus kollázsai a lehetséges megoldásokat keresik, közben az elmélet gyakorlattá válik, és a lengyel pavilonból Hotel Polonia lesz.

"Egyetlen más kortárs építész sem képes Frank O. Gehry-nél meggyőzőbben bemutatni, mit is jelent a modern építészetben a kísérletezés" - méltatta az életműdíjjal jutalmazott tengerentúli építészt Paolo Baratta. Mint a biennálé elnöke megjegyezte, a bilbaói Guggenheim Múzeumot vagy a Walt Disney Concert Hallt is jegyző Gehry munkássága átformálta az építészetet, kiszabadítva a konstrukciót a "kockaépület" határai közül.

Paolo Baratta elmondása szerint a zsűri a kísérletező kedvet díjazta Gregg Lynn műanyagjátékokat újrafeldolgozó installációjában is, míg a chilei Elemental csoport I was there (Ott voltam) című kiállításával kapcsolatban annak szociális érzékenységét emelte ki.

A biennálé egy különleges elismeréssel emlékezett Andrea Palladio születésének 500. évfordulójára: a nagy reneszánsz építész munkásságának kutatója, az amerikai James S. Ackerman az építészettörténet-írásban nyújtott teljesítményéért vehetett át életműdíjat.
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Interjú Filip Rybkowskival
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

junya ishigami + associates építésziroda, Tokió, Japán

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés