bezár
 

zene

2012. 08. 29.
Főszerepben a magyar dalok
Magyar Dal Napja sajtótájékoztató 2012. 08. 29.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hagyományosan szeptember második vasárnapján kerül megrendezésre a Magyar Dal Napja, melynek legfőbb célja a magyar zene és a magyar szerzők népszerűsítésre. Idén nyolc vidéki településen, két határon túli helyszínen és tizennégy budapesti színpadon várják a szórakozni vágyókat – tudtuk meg a Pesti Est frissen megjelent különszámából.
A sajtótájékoztatón Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója sikertörténetnek nevezte ezt az eseményt, hiszen kezdetben még nem is gondolta volna, hogy ezt a fesztivált ilyen hosszú időn át képesek lesznek évről-évre megrendezni. Ebben persze a Sziget szervezőinek kiemelkedő szerep jutott, mivel idén 10 millió forinttal támogatják a Magyar Dal Napját. Ráadásul idén a szeptemberi esemény a második ilyen jellegű rendezvény lesz, mert a Sziget fesztivál mínusz 2. napján már szóltak a magyar dalok. Presser szólt ez utóbbi esemény eredményességéről is, ahol a közel 200 fellépőre, a 11 órán át tartó műsorra rengetegen voltak kíváncsiak.

A magyar zene fontosságára hívta fel a figyelmet Szűcs László és Horváth Péter, a ProArt igazgatója és elnöke, akik főszponzorai az eseménynek. A ProArt egyébként több helyszínen is jelen lesz és sorsolásos nyereményjátékával igyekszik felhívni a figyelmet arra, milyen fontos az, hogy fizessünk a zenéért, és ezzel is támogassuk a magyar szerzőket.



Az idei évről sem hiányozhat a Dallamos Villamos, ami a budapesti 4-es villamos vonalán fog közlekedni. A nosztalgiaszerelvény mindkét kocsijában zenészek utaznak, akik magyar dalokkal szórakoztatják az utazóközönséget.

És hogy ne kelljen olyan sokáig várnunk, már most vasárnap is beindulnak e zenés eszköz kerekei: szeptember másodikán fellép többek között Baricz Gergő, a Kávészünet, szeptember 8-án pedig a Néhai Bárány, a Presszó tangó Libidó és mások dalai csendülnek fel.



Idén Szombathely lesz a Magyar Dal Napja fővárosa, ahol 2 napon át több színpadon igen eklektikus fesztivállal készülnek a szervezők. A magyar dalok mellett fontos szerepet kapnak a szombathelyi zenekarok, itt lesz például az Ocho Macho és a Lord is. Szombaton a társművészeteké lesz a főszerep, koncertfilmekkel, koncerfotókkal várják az érdeklődőket. A fő esemény pedig a Csík zenekar koncertje lesz, melyen Presser Gábor is fellép. A szombathelyi eseményt a Birkás Pálinka Kft. támogatja, tehát abban biztosak lehetünk, hogy a kiváló magyar zenék mellé kiváló magyar italt is kóstolhatunk.

Szintén nagyszerű programokkal készülnek más vidéki városokban is, Hévízen például 5 helyszínen csendülnek fel a magyar dalok, Egerben pedig három színpad fogja ontani magából a koncerteket. A Heves megyei Boldogon a hagyományőrzést vegyítik a modern zenével, Hajdúnánáson pedig a magyar nótáé lesz a főszerep.

Néhány vidéki helyszínen egy-egy szervezet is fontosnak érezte a Magyar Dal Napját, így nagy összefogással nekik is sikerült részt venni eme országos rendezvényen. Zsira a Fogyatékosok Otthonának helyet adó Rimanóczy-kastélyban fogadja a táncolni vágyókat, Salgótarjánban a Talent Művészeti Klub vállalta a Nap megszervezését, Baján pedig az Eötvös József Főiskola diákjai egy egész utcazene fesztivált hoztak létre.



A főváros is hasonlóan eklektikus lesz a programok terén. A Bem rakparton rocktörténeti múltidézésre számíthatunk, ahol Török Ádám brit, svájci és magyar zenészbarátaival fog együtt muzsikálni, valamint a 40 éves Tabán fesztivál tiszteletére kiállítás is nyílik az archív felvételekből.

Angyalföldön nemcsak a felnőtteknek, hanem a kisebbek számára is készülnek programokkal, a nap fő eseménye pedig Bródy János koncertje lesz. A Blokkban nyílt nap lesz, így lehetőségünk adódik megtekinteni a dalszerzőket és zenészeket próba közben, valamint egy interaktív terem is a rendelkezésünkre áll majd, hogy kiélhessük kreativitásunkat.

A Kobuci kertben szintén gondoltak a kisebbekre is, hiszen délelőtt Gryllus Vilmos fog zenélni. Este pedig a blues, a népzene és a világzene fognak dominálni, ugyanis a Besh o droM és Ferenczi György zenekara szórakoztat majd.



A Szép Magyar Ének gyűjtemény dalai fognak élőben felcsendülni az Óbudai Társaskörben, az Akváriumklubban pedig a Klubrádió zenéire és a jazzkoncertekre táncolhatunk. Ha viszont énekelni támad kedvünk, akkor mindenképpen az A38-as hajóra látogassunk el, hiszen ott a koncertek alatt az egyes dalok szövegeit ki is vetítik, hogy együtt énekelhessük azokat az eredeti előadókkal.

Az Eötvös10 klubban egy igen exkluzív programmal készülnek a Zeneakadémiások: a koncertek, táncházak mellett a szerencséseknek lehetősége nyílik, hogy részt vegyenek Gulyás Dénes operaénekes énekóráin.

A Budapest Parkban a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete készül nagykoncertekkel, blues műsorokkal és gyerekprogramokkal is. Idén a Vígszínház is részt vesz a Magyar Dal Napján, mely során Kern András és barátai fognak zenélni a teátrumban.

A sajtótájékoztatón Kern elmondta, hogy eléggé izgul, hiszen még sohasem adott élő koncertet, de mindenképpen nagyon várja az eseményt, ahol Börcsök Enikővel, Hegyi Barbarával, Hernádi Judittal, Kútvölgyi Erzsébettel, Fesztbaum Bélával és Zoránnal fog előadni nagy slágereket és ritkábban hallott dalokat is.

A Magyar Dal Napját a Sziget, a ProArt, a Nemzeti Kulturális Alap és az Artisjus támogatja. A részletes programokért keressük a Pesti Est Különszámát vagy látogassunk el a www.magyardalnapja.hu internetes oldalra.
nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés