bezár
 

építészet

2012. 09. 06.
A Média Építészeti Díja 2012
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Média Építészeti Díjára benevezett projekteket tavaly először értékelte nemzetközi előzsűri. Idén 6 épületet és 5 tervet választottak ki a beérkezett munkák közül, melyeket a tervezőik 2012. október 25-én a megújult Katona József Színházban mutatnak be.
Az előzsűri 2012. augusztus 18-án kezdte el a pályázatok átnézését és értékelését. A tavalyi tagok - Jan Kratochvíl, a legismertebb cseh építészeti napilap, az archiweb.cz főszerkesztője, Arpad Zachi PhD, az egyik legrégebbi román építészeti folyóirat, az Arhitext főszerkesztője, valamint Kazimierz Kwasek, a sikeres lengyel építészeti könyvesbolt, a w-a.pl tulajdonosa - mellett a zsűri idén két új taggal bővült: sikerült ugyanis a kiemelkedő szlovén építészt, Maruša Zorecet és a magyar szaksajtó kiváló szerkesztőjét, Götz Esztert is megnyerni. A választásuk alapján a díjra regisztrált 47 épület és 77 terv közül a döntőbe kerültek:
Épületek:

1. Újrahangolt rom-olvasás – a tettyei Szathmáry-Palotarom rekonstrukciója
2. A "szent" visszavétele
3. Hogyan olvassuk a Zsolnayt?
4. Mélázóhely az erdő mélyén - H lakóháza
5. Becsengetés – Fehér Ignác Általános Iskola, Algyő
6. Odooproject – lelkesedés, összefogás és innováció

Az épületeknél az utolsó helyen pontegyenlőség alakult ki, így nem öt döntős épületünk van, hanem hat. Neves építészeink munkái közül bejutott Balázs Mihály Győr-Kismegyeren épült, a kortárs szakralitást megtestesítő bencés temploma, valamint a Dévényi Tamás által tervezett, erdő szélén álló egyszerű, mégis nagyvonalú családi ház. Pécs két helyszínnel is képviselteti magát: méltán került a döntőbe az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású revitalizációs projektje, az MCXVI Építészműterem koordinálásával készült Zsolnay Negyed együttese, valamint az Építészfórumon nagy visszhangot keltett tettyei Szathmáry-Palota romjait újraértelmező rekonstrukció (tervezők: Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál). Az oktatási célú épületeket a Köves András, Bokor Csilla, Lukáts István és Rádóczy (f) László építészek nevéhez fűződő, európai színvonalú algyői Fehér Ignác Általános Iskola, az innovatív projekteket pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Solar Decathlon-csapata által tervezett és épített - jelenleg a madridi nemzetközi versenyen részt vevő - Odoo-napház képviseli.

A tervek közül a döntőbe jutott:

1. A XIII. kerületi Klapka szolgáltatóház és környéke – Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz terve
2. Három présház nyomában - Linbrunn Pincészet terve, Villány–Virágos
3. Hercegi lovardából zenei központ - Kovács Dániel diplomaterve Fertődre
4. Az Őrség kulturális központja - Teleház Őriszentpéteren, Lehoczki Zsolt diplomamunkája
5. Eseménytér és olvasópavilon a Hamzsabégi sétányon - Balla Gábor diplomaterve



A döntőbe jutott tervek között szerepel tervpályázaton első díjat nyert, karakteres városi együttes koncepciója (tervezők: Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz) és különleges hangulatú, védett pincefaluban Rádóczy (f) László és munkatársai tervei alapján épülő pincészet is. Az Építészfórumon publikált projektek közül két olyan diplomaterv is bekerült a döntőbe, amelyekre egyaránt a revitalizáció és a kulturális funkció jellemző: Kovács Dániel a fertődi kastélyparkban álló, elhanyagolt lovardába álmodott Haydn emlékét is megidéző, kortárs koncerttermet és zeneiskolát, Lehoczki Zsolt az Őriszentpéteren álló egykori gőzmalom épületét a térség információs központjává alakította át. Balla Gábor diplomamunkájában pedig az újbudai Hamzsabégi sétányra tervezett izgalmas átmeneti terek sorozatából álló olvasó- és pihenőhelyet.

Az est folyamán - a benevezett épületek tervezői között - két különdíj is kiosztásra kerül. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület idén második alkalommal jutalmazza azt a legjobb privát fejlesztést, amelyet nem az Egyesület tagjai – Magyarország legnagyobb, vezető ingatlanfejlesztői – valósítottak meg. Az IFK különdíj egyben jelzi azt is, hogy az építészeti minőség és siker közös munka eredménye, a fejlesztő – hozzáállásán, tudásán és nem utolsó sorban nyitottságán – múlik.

Idén először osztják ki a Holcim "Fenntartható építészetért" különdíját, amelyet annak az építésznek ítélnek oda, aki innovatív, fenntartható megoldásokat használt az általa tervezett épületben.
Idén is izgalmas estének nézünk elébe, úgyhogy várjuk a kortárs hazai építészet iránt érdeklődőket 2012. október 25-én a Katona József Színházba.
nyomtat

Szerzők

-- Árvai András --


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával
építészet

junya ishigami + associates építésziroda, Tokió, Japán

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés