bezár
 

zene

2008. 10. 07.
Harmincéves a Beatrice: Nagy Feró szerint gyorsan elment ez az idő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fene egye meg, de gyorsan elment - válaszolta Nagy Feró az MTI azon kérdésére, mit érez a Beatrice harmincadik születésnapján. Pedig Feróék valóban három évtizede "nyomják"; ezt október 18-án szülinapi házibuli koncerttel ünneplik meg Budapesten, a Petőfi Csarnokban (PeCsa).
Nagy Feró szívesen emlékszik a régi időkre, jóra és rosszra egyaránt, de nem teljesen boldog amiatt, hogy rajta kívül csak egyvalaki lesz ott az alapítók közül a koncerten.

"Lugosi Laci gitáros biztosan ott lesz, a többiekkel azonban sajnos nem sikerült megállapodni. Miklóska Lajos (Apu) basszeros és Donászy Tibor dobos sem vállalta a fellépést azért az összegért, amit ajánlottam". Hozzátette: a Beatrice nem arról szól, hogy milyen bevételek vannak, ők meg nagyon régóta nem zenélnek már ahhoz, hogy kiemelt összeg járjon nekik; a koncertet egyetlen szponzor sem támogatja.

Ott lesz viszont a PeCsában a régi Ricések közül Zselencz "Zsöci" László, aki basszusgitárosként az Edda alapító tagja volt és talán énekel is majd valami ős-Eddát. Fellép még Pálmai Zoltán dobos, valamint Zsoldos Tamás basszusgitáros is.

"Csinnadrattákra, meglepetésre senki ne számítson, mert annak nem vagyok a híve. Játszunk majd nagyon régi nótákat is, meg amit ígérhetek, hogy a régi világítás lesz, a füzér a százas égőkkel" - jelezte Nagy Feró. A bulit rögzítik és a tervek szerint karácsonyra megjelenik DVD-n. 

A Beatrice nevű zenekar már 1978 előtt, egészen a hetvenes évek eleje óta létezett, de az az időszak (lányzenekar, diszkó) egy másik történet. A babos kendős, punkos Beatricéhez az kellett, hogy Nagy Ferót kirúgja akkori felesége, Csuka Mónika, aki az előző zenekar szólistája volt, "így végre önálló karrierbe kezdhettem".

Az első Rice-dal a Jerikó volt. Mint Nagy Feró elmondta, az AC/DC háromperces gyors számai jelentették a mintát, és csak később derült ki róluk, hogy valójában punkok. Akkor ugyanis még azt sem tudták, mi az a punk. Ma már nem különösebben foglalkoztatja Nagy Ferót, hogy annak idején betiltották a zenekart és az ősfelállásnak Erdős Péternél, a hanglemezgyár akkori vezetőjénél nem lehetett lemeze. (A kivételt az 1980-ban megjelent, az LGT-vel és az Omegával közös kisstadionbeli koncert jelentette, rajta három Beatrice-dallal.) Azóta sok régi felvételük megjelenhetett, Nagy Feró egyet sajnál csupán, hogy 1978-ból, amikor a legnagyobb formában voltak, nem maradt fenn jó minőségű hangfelvétel, film pedig szinte egyáltalán nem.

Volt-e csirkedarálás a színpadon? Nagy Feró szerint ez az egész csak legenda, ami úgy keletkezett, hogy a pártállami hanglemezgyár főnöke ezt mesélte róluk a televízióban. 

A nemzet egykori csótánya (az 1980-ban a Hajógyári szigeten tartott Fekete Bárányok Fesztivál után ragadt rá a név, mivel "a nemzet csótánya" feliratú trikóban lépett fel) már 62 éves, az általa vezetett Beatrice azonban manapság is rendszeresen koncertezik. Nagy Feró jelenlegi zenésztársaival rendkívül elégedett, azt mondja, a mostani felállás (Nagy Feró ének, Vedres József gitár, Magasvári Viktor gitár, Laczik Ferenc basszusgitár, Hirleman Bertalan dob) zeneileg és színpadi showban egyaránt a legjobb az elmúlt 30 évet tekintve.

"Olyan sokat játszunk, hogy lassan tíz éve nincs időnk új lemezt készíteni. Jövő tavaszra azért kijön egy album, remélem olyan, amire én is büszke lehetek. Hogy meddig még? A sírig kell ezt csinálni" - jelentette ki Nagy Feró a zenélésről.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés