bezár
 

irodalom

2008. 10. 09.
Hullám - a manipulációról és a konformizmusról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hogyan lesz egy csapatnyi laza gimnazistából néhány nap leforgása alatt a fasizmus vonásait hordozó csoport megszállott tagja? Ezt a kérdést járja körül Todd Strasser A hullám című könyve és a belőle nemrégiben készült azonos című film; a témában tartott beszélgetésen a szakértők egyetértettek abban, hogy mindkét alkotás rendkívül fontos kérdéseket vet fel a manipulációval, a konformizmussal és a felelősségvállalással kapcsolatban.
Az 1969-es regény egy két évvel korábban valóban megtörtént eseményt dolgoz fel: egy kaliforniai kisváros gimnáziumának tanára, Ron Jones úgy gondolta, akkor tudja diákjaival legjobban megértetni a náci Németország számukra abszurdnak és elképzelhetetlennek tűnő létrejöttét, ha egy sajátos kísérlet keretein belül "nácivá" változtatja őket. 

A magát vezetőnek kinevező tanár (aki Dennis Gansel filmjéhez tanácsadóként járult hozzá) azt tapasztalta, hogy diákjai meglepően gyorsan elfogadták az új helyzetet és anélkül, hogy észrevették volna, egy saját névvel, uniformissal, köszönési móddal és egyéb megkülönböztetési jelekkel rendelkező, másokkal szemben kirekesztő és agresszív, a "vezér" utasításait gondolkodás nélkül követő csoport tagjai lettek - mondta el Láng András, a könyv fordítója a kedden este rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Láng András megjegyezte, hogy A hullámban egy, idővel vezetője által is kontrolálhatatlanná és egyre veszélyesebbé váló közösség személyiségváltozását követjük nyomon. A szélsőséges történések ellenére a kényes témát feszegető könyv és film nem egy csapatnyi fasiszta hajlamokkal rendelkező tinédzserről, hanem "rólam, rólunk, mindnyájunkról szól" - tette hozzá a könyv fordítója.

Tracikievicz Zsófia, a könyv szerkesztője szerint A hullám felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a náci Németországra jellemző viselkedésformák "döbbenetes módon bármikor és bárhol újra felüthetik a fejüket", elég megteremteni hozzájuk a megfelelő körülményeket. Hozzátette, hogy a filmnek hála a fiatalok is megérthetik a rájuk leselkedő veszélyeket, hisz az egy számukra ismerős világot idéz, az ő nyelvükön szólal meg.

Sárossy Bogáta, a budapesti Goethe Intézet munkatársa úgy vélekedett a több országban, köztük az Egyesült Államokban, Izraelben és Németországban is az ajánlott olvasmányok közé sorolt műről, hogy az egy olyan témát dolgoz fel, amelyet "sohasem lehet kipipálni, amire újra és újra fel kell hívni a figyelmet".

A "megvalósult pedagógiai rémálmot" Ron Jones egy 16 oldalas dokumentumban örökítette meg, amelyből Tod Strasser írt könyvet The Wave (A hullám) címmel, majd a történetet a mai Németország egyik gimnáziumába téve át Dennis Gansel készített filmet. A többszörösen díjazott alkotást októberben kezdték vetíteni a hazai mozik és az alapjául szolgáló regény is megjelent magyarul.

A PRAE.HU cikke a könyvről erre a linkre kattintva érhető el.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés