bezár
 

irodalom

2008. 10. 12.
Emlékkonferencia Zbigniew Herbert lengyel költő tiszteletére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emlékkonferenciát rendez Zbigniew Herbert, a modern lengyel költészet egyik legjelentősebb képviselője tiszteletére a budapesti Lengyel Intézet jövő hét szerdán a Petőfi Irodalmi Múzeumban - hangzott el az intézetben tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Zbigniew Herbert lengyel költő munkássága, költészetének értéke örök és állandó, s ennek az örökségét, jelentőségét kívánja hangsúlyozni a budapesti Lengyel Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében megvalósuló konferencia - mondta el a pénteki sajtótájékoztatón a Lengyel Intézet igazgatója, Arkadiusz Bernas.

Kiemelte: a lengyel költő élénken érdeklődött a magyarok iránt, 1956-ban például sok vers jelent meg a magyar forradalomról Lengyelországban, de a legismertebb költemény Zbigniew Herbert tollából született.

A konferencián, amelyet annak kapcsán rendeznek meg Budapesten, hogy a lengyel parlament, a Szejm a 2008-as évet Zbigniew Herbert Évének nyilvánította, neves szakértők, irodalomtörténészek értekeznek majd alkotásairól, munkásságáról. Pályi András író, műfordító például Az esszéíró Herbert címmel tart előadást, Tőzsér Árpád költő, műfordító Zbigniew Herbert közép-európaiságáról beszél, Marta Smolinska-Byczuk művészettörténész előadása Rembrandt, ahogy Herbert látta címmel avatja be hallgatóságát "egy nem létező esszé" részleteibe.

A beszámolók végén egy könyvbemutatón vehetnek részt az érdeklődők: A Levegőből sodort kötél - Magyar írók Zbigniew Herbertről című kötet egyebek mellett Nagy Gáspár, Gömöri György, Csoóri Sándor, Göncz Árpád és Pályi András gondolatait foglalja egybe - közölte Arkadiusz Bernas, aki megjegyezte: Nagy László halála előtt közel 40 verset fordított a lengyel költőtől.  

Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész a sajtótájékoztatón kiemelte: Zbigniew Herbert volt az első nem magyar alkotó, aki elnyerte a Bethlen Gábor Alapítvány díját 1987-ben. Felidézte, hogy a Barbár a kertben 1976-ban, Az angyal kihallgatása című kötete 1979-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. 

Zbigniew Herbert halála után több magyar emlékvers született a lengyel költő tiszteletére, megemlékezett róla egyebek mellett Kányádi Sándor, Nagy Gáspár, Tőzsér Árpád és Marshall László is - mutatott rá Kiss Gy. Csaba.

Zbigniew Herbert (1924-1998) költő, esszéista, drámaíró, rádiójáték-író a modern lengyel költészet egyik legjelentősebb, leggyakrabban fordított képviselője. Neve többször megjelent az irodalmi Nobel-díj várományosainak listáján. Első kötete 1956-ban jelent meg, költészetére jellemző, hogy egyszerű nyelven szól, állandó szereplője az önironikus, szkeptikus Cogito úr, a heroikus értelmiségi.     Zbigniew Herbert a 80-as években a lengyel ellenzék emblematikus költője lett, részt vett a Szolidaritás-mozgalomban; 1987-ben Párizsba emigrált, és csak 1992-ben tért vissza hazájába. 

Verseit a többi között Nagy László, Weöres Sándor, Gömöri György, Kerényi Grácia fordították, Zbigniew Herbert verseinek magyar nyelvű válogatása Az ízlés hatalma címmel jelent meg 1998-ban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés