bezár
 

zene

2013. 03. 06.
Swans és Xiu Xiu koncert az Akvárium Klubban
2013. március 19. Akvárium Klub
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Swans több évtizedes közös munka után 1997-ben már egyszer feloszlott, majd Michael Gira 2010-ben újra összehozta a csapatot a gyökerektől jócskán eltérő, friss zenei alapokra és koncepcióra helyezve a hangsúlyt. A tavaly megjelent The Seer című lemezük turnéjának egyik állomása idén Budapest, ahol ezt a masszív, apokaliptikus élményt végre testközelből tapasztalhatja meg a közönség.
A Swans több évtizedes közös munka után 1997-ben már egyszer feloszlott, majd a hosszú kihagyás után Michael Gira 2010-ben újra összehozta a csapatot immáron új tagokkal kiegészülve, s a gyökerektől jócskán eltérő, friss zenei alapokra és koncepcióra helyezve a hangsúlyt. Sikerült is ütősebb, progresszívebb és egyben brutálisabb zenét összerakniuk, mint bármikor korábban.

2010-ben mutatták be a My Father Will Guide Me Up a Rope to the Sky c. albumukat, amit egy töményre sikeredett turnéval koronáztak meg. A visszatérésnek nagyon komoly visszhangja lett, s az év egyik legjelentősebb albumának titulálta számos zenei szaklap és fórum.

Swans

Zenéjük egyszerre nyers, ösztönös, zsigeri indulatokat takar, ugyanakkor minden egyes részletében átgondolt, letisztult, intelligens. Kísérletező, játékos és véresen, halálosan komoly. Koncertjeiket sokan életük meghatározó és egyben talán megrázó élményei közé sorolják, ahol elképesztő energiák szabadulnak fel vagy csapnak össze.

A tavaly megjelent The Seer című lemezük turnéjának egyik állomása idén Budapest, ahol ezt a masszív, apokaliptikus élményt végre testközelből tapasztalhatja meg a közönség.

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/0sdOvQjtUrg" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Swans - The Seer

Csak azért mert szék van a hájas seggetek alatt, nem jelenti azt, hogy nem emelhetnétek fel. Gyerünk, álljatok fel a f.-ba és mozogjatok végre! Gyertek előre! Ez rock koncert, nem egy udvariassági pofavizit!“ (ATP Show, US, Michael Gira)

A Swans előtt most nem akármilyen zenekar lép fel, a nálunk tavaly júniusban már koncertező Xiu Xiu, az utóbbi évek egyik leghatásosabb experimentál zenekara.

Filozófiájukat a maximális szabadság jellemzi. A bandát Jamie Stewart alapította meg 2000-ben, akinek szorongásai, kitörési kísérletei, frusztrációi zenei remekművekben teljesednek ki. Jamie Stewart semmiféle műfaji megkötést nem hajlandó elfogadni. Nevüket (helyesen ejtve: „Su Su”) Joan Chen 1998-as filmjéből (Xiu Xiu: The Sent Down Girl) vették, amely szerintük minden idők legnyomasztóbb filmje.

Az indie- vagy avantgárd popot játszó formáció stílusa teljes mértékben eklektikus. Hol akusztikus gitáros hippiballadák, hol pulzáló szintipop-szerzemények, hol pszichedelikus rock, hol pedig dzsesszes szaxofon hangzás jellemzi.

A már Sziget Fesztivált is megjárt Xiu Xiu egyedisége egy percig sem vitatható. Most az alapító Jamie Stewart szólóban adja majd elő jól ismert dalait.

<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/ddgVgeDLhio" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Swans - Love will save you

Online jegyvásárlás ITT.

Swans és Xiu Xiu plakát

Az Akvárium Klub és a Lángoló Gitárok bemutatja:

Március 19. kedd
20.00

Swans (USA)
Xiu-Xiu (USA)

Belépő:
Elővételben: 3500 Ft
A koncert napján: 3900 Ft


nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés