bezár
 

art&design

2013. 03. 10.
Anne Frank kiállítás az Apáczai Gimnáziumban diákok vezetésével
Anne Frank – Történelem a mának
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Anne Frank 1945 márciusának elején vesztette életét a bergen-belseni haláltáborban, a tömegsírok egyikében nyugszik. A korszakra és a tizenharmadik szülinapjától elhurcolásáig naplót író lányra emlékezik az ELTE Apáczai Gyakorlógimnáziumban nyílt kétnyelvű kiállítás, melyen a gondolatait papírra vető Anne Frankkal egyidős tanulók tartanak tárlatvezetést.
Anne Frank - Történelem a mának címmel látható március 27-ig az amszterdami Anne Frank Ház által összeállított magyar–angol nyelvű kiállítás a belvárosi ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégiumban. Az előzetesen bejelentkezett általános és középiskolai diákcsoportokat, illetve más korosztályokhoz tartozó csoportokat vagy egyéni érdeklődőket a gimnázium önként jelentkezett tanulói kalauzolják a kiállításon. Bár a diákok némelyike az iskolai oktatás keretében még nem találkozott a második világháborúval, alaposan felkészülve, ügyesen teremtettek interaktív dialógust a látogatókkal már az első napon is.



Anne Frank egyike volt a holokauszt egymillió gyerekáldozatának. Karsai László történész a kiállítás megnyitóján ijesztően egyszerű magyarázatot adott arra, miért pusztult el a zsidóság 75%-a Hollandiában – miközben ugyanilyen arányban élték túl a francia zsidók –, holott a holland szélsőjobboldali, nácibarát mozgalom nem volt antiszemita. A holland polgárok engedelmesen, magától értetődő módon végrehajtották az állami rendelkezéseket. Csak kevesen menekültek, bujkáltak a zsidók közül, s mivel a korrupció fogalma ismeretlen volt a hivatalnokok közt, nem állítottak ki hamis iratokat. Adolf Eichmann, a deportálások fő szervezője a magyarországi mellett a holland államapparátus gyorsaságával volt leginkább elégedett. "Úgy suhannak a holland vonatok" – emlékezett ábrándosan a Life magazinnak 1960-ban. Ha holnaptól elrendelnék például a szemüvegesek letartóztatását, hányan vállalnák a kockázatot, hogy bújtassák, mentsék őket? – kérdezte az SZTE Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék egyetemi tanára. (A hamis okmányok beszerzése hazánkban talán kevésbé jelentene problémát...)

Anne Frank naplója egy hétköznapi tizenéves lány életéről szól: osztálytársakról, olvasmányokról, szerelemről, barátságról, családi konfliktusokról, reményről és rettegésről írt. Auschwitzban nem került azonnal gázkamrába, mert már elmúlt tizenöt éves, tizenhatodik szülinapját viszont nem érte meg. Elpusztította az idegengyűlölet, a másságtól való félelem, a manipulálhatóság, az emberi primitivitás.

Az Anne Frank – Történelem a mának című kiállítás március 27-ig látható előzetes időpont egyeztetés után az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégiumban (Budapest, Papnövelde utca 4-6.).
nyomtat

Szerzők

-- Klein László --


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés