bezár
 

art&design

2008. 10. 16.
A másik Mapplethorpe
A világhírű fotóművész testvérének újrafelfedezése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miközben Budapesten, a Szépművészeti Múzeum homlokzatán a világhírű fotográfus - Robert Mapplethorpe - óriási hármas aktja csábította a látogatók tömegeit a Lélek és test nemzetközi fotóművészeti kiállítására, Berlinben megkezdődtek az előkészületek egy másik Mapplethorpe újrafelfedezésére.
Még jól informált szakmai körökben is kevesen tudják, hogy a közel két évtizede AIDS-ben elhunyt fényképésznek, Robert Mapplethorpe-nek (akinek az ősszel megcsodálhattuk budapesti tárlatát) van egy szintén képzőművészeti és fotóművészeti tehetséggel megáldott öccse - Edward Mapplethorpe -, aki korán elhíresült bátyja kedvéért mindezidáig szerényen a háttérben maradt. Sőt, ennél is tovább ment és más művésznevet vett fel: anyjuk lánykori családneve alapján mindmáig Edward Maxey aláírással szerepelt a különféle tárlatokon. Most viszont - idestova húsz esztendővel testvére halála után - úgy döntött, hogy eredeti nevén lép a világ nyilvánossága elé.

A müncheni székhelyű, de Berlinben és Hamburgban is filiálékkal rendelkező árverési firma igazgatója, Robert Ketterer egyebek mellett így nyilatkozott a rendhagyó németországi premierről:
- Különös örömömre szolgál, hogy cégünk és a Galerie artMbassy - először a német fővárosban - október 17-én egyszerre, de két színhelyen nyithatja meg Edward Mapplethorpe legújabb munkáinak kiállítását, amely ezúttal egyetemes egyéni áttörésének nyitányát is jelenti. Berlin elegáns nyugati szívében, a galériák utcájának is nevezett Fasanenstrasse 70. alatt a Ketterer Kunst kirendeltségén láthatók egyes művei november derekáig, míg ezzel párhuzamosan másokat a Galerie artMbassy üzletében, a közeli Anna Louisa Karsch Strasse 7-ben tekinthetnek meg az érdeklődők. Közös projektünk iker-kamaratárlatának címei: Time Zones valamint Time Lines (magyarul Időzónák és Idővonalak). A műtárgyak különlegessége abban rejlik, hogy bár a tradicionális piktúrához vagy fotográfiához is erősen kötődnek alap-koncepciójukban és kiindulási pontjukban, ennek ellenére teljesen a kamera igénybevétele nélkül, viszont a sötétkamrában jöttek létre - árul el műhelytitkokat gondolatsora végén az igazgató, s további részletekbe is beavat: - Time Zones elnevezéssel a zónarendszerről szóló fotográfiai teória praktikus kivitelezését kutatja Edward Mapplethorpe. Ez a szisztéma kilenc olyan sávot határoz meg, amelyek a hagyományos fekete-fehér fotográfia teljes kolorit-spektrumát alkotják, a mélysötéttől a vakító hó világosáig terjedő széles skálán. A kiállításon egyrészt bemutatjuk a kilenc eredeti filmnegatívot, másrészt ezekkel szembe állítjuk kivitelezett megfelelőiket, zselatin-ezüst levonatok formájában. Time Lines címmel viszont a vonalak és formák különféle variációival kísérletezik Edward Mapplethorpe. Az úgynevezett "akciófestészet" spontán gesztusainak szabad lüktetését köti össze a fotografálás és fényképkészítés mechanikus folyamatával. Például hajszálakat szór a fényérzékeny felületre, aztán a dichotómia speciális eljárásának közbeiktatásával az előre eltervezettség valamint az esetlegesség szélsőséges végletei között ingázik. A művészi játék végeredménye egy szellemi valamint organikus egyensúly létrejötte, mindig a káosz és a rend határain belül, az arany középúton… Robert Ketterer azt is közölte, hogy december elejétől mindkét berlini tárlat a bajor fővárosba költözik át, ahol ünnepélyesen megnyitják a Ketterer Kunst vadonatúj székházát, a müncheni vásár területén.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés