bezár
 

zene

2013. 05. 08.
Ötödik születésnapját ünnepli a Dürer Kert
Bográcsozással egybekötött sajtótájékoztató, 2013. 05. 07.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2008-at írtunk, amikor a Dürer Kert beköltözött az egykori ELTE épületébe, majd néhány év alatt a fiatalok legnépszerűbb pesti szórakozóhelyévé nőtte ki magát. A Dürer az underground bulizás Mekkája, ami fiatalos stílusából adódóan főleg a 18 és 25 éves korosztályt vonzza koncertek és egyéb programok tömkelegével. Az idei szezon a szórakozás magasiskolája lesz: az ötödik születésnapját ünneplő Dürerben nagykoncertek, fesztiválok és tematikus rendezvények is színesítik az eddig megszokott programkínálatot.
A születésnapi programokról a résztvevők a Dürer Kert profiljához jól illeszkedő sajtótájékoztatón számoltak be. Csongor Bálint és Szujó Dániel, a kettőnégy műsorvezetői köszöntötték a sajtó képviselőit, majd néhány poénnal megtűzdelve közölték, hogy most nem egy hagyományos, pogácsázós-kávézós sajtóesemény következik, hanem valami kötetlenebb és lazább, a szórakozást előtérbe helyező program. Éppen ezért a sajtótájékoztató “hivatalos" részén igyekeztek a lehető leggyorsabban túllépni.

Elsőként Marosvölgyi Lucát, a Dürer sajtósát szólították meg, aki elmondta, hogy milyen programokra számíthatunk ezen a nyáron. Marosvölgyi elárulta, hogy az egész kertszezonban az ötödik évforduló ünneplése zajlik majd: nagykoncertekkel, tematikus estekkel, fesztiválokkal várják az érdeklődőket.

Júniusban egy tíznapos Tilos Maratonnal kezdődik meg a születésnapi vigadás, aminek keretében minden nap más kerül a fókuszpontba: többek között lesz bringás, reggae, Slam Poetry, rock és roma kulturális est is. Júniusban már tizedik alkalommal rendezik meg az Offline Music Fesztivált, ahol most is nagyon komoly ritmus és ütemtúltengésre számíthatunk a hazai hiphop élet legjobb arcaitól.

A punk szerelmeseinek júliusban a Ne gyere el! fesztivál kínál izgalmas koncerteket, július 13-án pedig harmadik alkalommal ül tort a színvonalas tetoválóverseny, a Tattoo The Sun Fesztivál, ami a nyár felénél egy hatalmas, ízig vérig Dürer kertes bulival vár minket.

Augusztus 16-18. között a Fekete Zaj Fesztivál is rendhagyó módon a Dürer Kertbe költözik, mielőtt újra visszatérne a Mátrába, 27-én pedig a Rockélet Magazin második születésnapi buliján vehetünk részt a Dürer Kertben. A programokat egy goa party tovább színesíti. Többek között fellép a The Carbonfools, Brains, Ganxta Zoli, de jónéhány külföldi előadó is tiszteletét teszi ezen a nyáron.



A zenei rendezvényeken túl számos művészeti és kulturális esemény is vár majd minket a Dürer születésnapi buliján. A First Hand májusi programján egyedi, kézzel készített dekorációs tárgyakat, ékszereket, lakberendezési tárgyakat vásárolhatunk meg, de a nyáron lesznek még különböző versenyek, extrém show-k, bográcsozások és divatbemutatók is. A Dürer Kert egyik különlegessége, a DürerBike is útjára indul.

A programok ismertetése után a 30Y énekeséhez, Beck Zolihoz került a mikrofon, aki Szentimentálé nevű projektjüket ismertette. A frontembertől megtudtuk, hogy a zenekar idén felfüggesztette a klasszikus, nagykoncertes turnézást, ehelyett azonban egy izgalmasabb dologba vágtak bele: hangos koncertek ugyan nem lesznek, viszont az ország néhány pontján, rendhagyó helyszíneken 15 tagú társulatként lépnek fel egy “előadásban", amit Lévai Balázs rendez. Budapesten ez a projekt csak a Müpában és a Dürer Kertben lesz látható.

Zoli szerint a Dürerbe mindenképp el szerették volna hozni ezt a műsort, hiszen nagyon kedvelik ezt a helyszínt különleges hangulata miatt. “Nem mindig az úgynevezett legjobb hely, a legjobb hely. Az a nagy kérdés mindig, hogy megtörténik-e a Valami az adott helyen. A Dürer Kert egy olyan helyszín, ahol megtörténik a Valami." - állítja az énekes, majd bevallja, hogy az évek során egy erős érzelmi viszony alakult ki a zenekar és a szórakozóhely között.



Mogács Dániel - akiről köztudott, hogy nagy Dürer Kert rajongó - is megpróbálta megfogalmazni, hogy mitől lesz olyan különleges ez a helyszín. Szerinte a Dürerben az igazán nagyszerű, hogy van egy sajátos aurája, amit egyébként kevés szórakozóhely mondhat el magáról: ezen a helyen minden fiatal megtalálhatja a számára kedves kikapcsolódási lehetőséget. A humorista ezt követően beszámolt arról is, hogy barátaival mi módon töltik itt az estéket és hogyan változnak vérfarkassá egy-egy buli végén.

A sajtótájékoztató kötetlenségét a szervezők több, játékos programmal fokozták: Szőke András zöldséges gulyással vendégelte meg a résztvevőket, majd kedvünk szerint részt vehettünk a ping-pong és a csocsó bajnokságon, illetve elbringázhattunk a DürerBike-on egészen a Hősök teréig.

Fotó: Répási Zsolt
nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés