bezár
 

zene

2008. 11. 10.
Heidenfest a Diesel Clubban
Paganfest Vol. 2. Finntroll – Primordial – Eluveitie – Catamenia – Equilibrium – Manegarm
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Heidenfest a Diesel Clubban A májusi, hatalmas sikerrel zárult (és világszerte több helyszínen teltházas) Paganfest után elérkezik a fővárosba a Heidenfest is, ami a fent említett koncertkörút második felvonása, s ezúttal a Népligetnél található volt E-Klub, azaz a Diesel Klub ad otthont a rendezvény fellépőinek és közönségének.
A 17 állomásból álló, október 31-én Németországban startoló turné utolsó állomása a budapesti buli lesz, november 16-án. A tavaszi Paganfest turnétemető helyszíne szintén hazánkban volt, s akkor teltház előtt léptek fel a csapatok, valószínűleg most sem lesz ez másként a Dieselben. Ismét lehetőség van arra is, hogy a fellépők között üdvözölhessünk egy hazai csapatot, ehhez nem kell mást tenni, mint szavazni a rendezvény hivatalos oldalán, erre a linkre kattintva.

A Finntroll lesz az egyik fő fellépő, akik a kiemelkedően jól sikerült nyári, pécsi Rockmaratonos koncertjük után újra tiszteletüket teszik nálunk, s már korábban is többször felléptek hazánkban, így tehát nem ismeretlenek a hazai rajongók számára, sőt: közvetlenségük és bulizós hozzáállásuk is köztudott.

Az 1998 óta aktívan működő finn folk metal csapat mára a műfaj egyik legfontosabbjának számít az általa képviselt műfaj keretein belül, olyan lemezekkel a tarsolyukban, mint a Jaktens Tid vagy a Nattfödd. Legutóbbi lemezüket, a tavaly kiadott Ur Jordens Djup-ot, már az új énekes, Mathias "Vreth" Lillmåns közreműködésével vették fel, s így már a novemberi Diesel Klubos bulin is vele lépnek majd színpadra, miután 2006-ban az eredeti vokalista személyes okokból kilépett a zenekarból.
Alább egy a Nedgang című nótához kapcsolódó klip tekinthető meg:

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/l1vumjWdqYQ&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/l1vumjWdqYQ&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Az Primordial-t méltán nevezhetjük az este másik headlinerének. Amellett, hogy a csapat tavaly volt húsz éves, 2007 novemberében jelentette meg To The Nameless Dead című, zseniálisan sikerült lemezét, mellyel újra bizonyították létjogosultságukat a zenei szférában. A pogány death metal banda az 1993-as, első és egyben egyetlen, Dark Romanticism című demójának kiadása óta olyan csapatokkal turnézott együtt, mint a black metal veteránnak számító Enthroned, a Dismember Rotting Christ a Septic Flesh vagy az Ancient Rites. A korábban (2005) hazánkban az Orphaned Land társaságában fellépett csapat már akkor is megmutatatta, hogy mekkora átéléssel játszanak a színpadon, s ebből látszik hogy ez a zene valóban a sajátjuk s ebben nagy szerepe van Alan A. Nemtheanga-nak, aki roppant szuggesztív alkatú frontember, s mindezzel együtt: meghazudtolhatatlanul Primordial.

Aki a Nuclear Blast viszonylag új üdvöskéjét, a folk metálnak teljesen új értelmezést adó, svájci Eluveite csapatát látta a Paganfesten, tudja, hogy nem véletlenül játszanak majd újra e rendezvény keretein belül. A jelenleg a Kataklysm, a Dying Fetus és a Keep Of Kalessin társaságában turnézó zenekar legutóbbi lemezéhez, a Slania című koronghoz kapcsolódó klip, az Inis Mona alább látható:

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/iijKLHCQw5o&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/iijKLHCQw5o&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

A black/death metálban utazó Catamenia 1995-ben alakult, természetesen ők is finnek és számukra ez a buli nem csupán egy koncert lesz, hiszen új lemezük, a VIII - The Time Unchained korong nótáit is bemutatják majd. Itt pedig megnézhettek pár felvételt és videót a csapattól.


A szintén a Nuclear Blast szárnyai alatt tevékenykedő folk/pogány metál csapat, az Equilibrium harmadik lemeze, a Sagas idén júniusban jelent meg, így az ő esetükben is a legfrissebb nóták teszik majd ki a koncertprogram nagy részét. Műfajuk egyik kiemelkedően tehetséges csapatának számítanak, s annak ellenére, hogy a fent említett album még csak a harmadik sorlemezük, megérdemelten kerültek az egyik legpatinásabb kiadóhoz, s képezik a Heidenfest turné programjának stabil részét.

Fellép még egy finn csapat, a Manegarm is, akik a black és a death metált népzenei elemekkel vegyítve alakították ki sajátos zenei világukat. Bemutatkozó koncert lesz ez számukra, legalábbis abból a szempontból, hogy soha nem jártak még hazánkban. Ők lépnek majd fel a szavazás nyerteseként fellépő hazai csapat után, így mindenképpen érdemes odaérni kezdésre, hiszen a fesztivál programjához jobban illő nemzetközi felvezetőt kevésbé lehetett volna találni. Videókat pedig az alábbi linkre kattintva találtok tőlük.

Jegyek elővételben kaphatók: a rendezvény helyszínén, illetve a következő boltokban: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark, Káosz (Székesfehérvár), Rock-Ness (Debrecen), valamint a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában.

Heidenfest
Finntroll – Primordial – Eluveitie – Catamenia – Equilibrium – Manegarm

Idő: 2008.11.16., vasárnap
Hely: Budapest, X. kerület, Diesel Club (volt E-Club), Népligeti út 2.
Kapunyitás: 18:00 h
Belépő: elővételben: 5500 Ft, a helyszínen: 6000 Ft
Heidenfest flyer
Hasznos linkek:

http://hammerworld.hu/
http://www.myspace.com/hammerconcerts
http://www.ticketportal.hu/
http://www.eventim.hu/portal/hu/
http://shop.metalindex.hu/
http://www.dieselclub.hu/

http://www.heidenfest.eu/
http://www.myspace.com/heidenfest

http://www.finntroll.net/
http://www.myspace.com/officialfinntroll

http://www.primordialweb.com/
http://www.myspace.com/primordial

http://www.eluveitie.ch/
http://www.myspace.com/eluveitie

http://www.catamenia.net
http://www.myspace.com/catameniaband

http://www.equilibrium-metal.de/
http://www.myspace.com/equilibriumistkrieg

http://www.manegarm.com/
http://www.myspace.com/manegarm 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés