bezár
 

építészet

2008. 12. 07.
Aki a sydney-i operaházat tervezte
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aki a sydney-i operaházat tervezte Jørn Utzon dán építész 90 éves korában hunyt el, november 29-én. Neve a sydney-i operaházzal kapcsolódik össze, azzal az épülettel, amiben soha nem járt, és nem látott.
Bagsværd templom
Tavaly az UNESCO a világörökség részének nyilvánította élete meghatározó főművét, a sydney-i operaházat, amit 1973-ban adott át II. Erzsébet királynő, úgy, hogy a ceremóniára meghívást nem kapott, és a nevét sem említették meg. A tervezésre kiírt pályázat és az operaház átadása között 16 év telt el, a pályázat kihirdetésekor, 1957-ben az akkor 39 éves Jørn Utzon-t Eero Saarinen zseninek nevezte, a munkáját pedig az egyetlen lehetséges válasznak. A kezdeti lelkesedés ellenére a helyi politikai játszmák és az elszabaduló költségek miatt Utzon nem kívánatos lett Ausztráliában, így 1966-ban járt ott utoljára, s kész művével csak fényképeken találkozhatott.


Utzon a Dán Királyi Képzőművészeti Egyetemen szerzett építész diplomát, és tudatosan képezte magát. A kor legnagyobb építészeinek irodájában dolgozott és tanult, többek közt Alvar Aalto-nál és Frank Lloyd Wright-nál. Saját műtermét 1950-ben alapította meg Koppenhágában, sikeres pályázatok után az áttörést az operaház jelentette, de a mindent elhalványító kagylóhéjak, vagy vitorlákon túl további sikeres épületeket is tervezett. 1957 és 1961 között épült fel a 60 lakásos Kingohusene a dániai Elsinore-ban. Az alacsony költségvetésű téglaházak is tükrözik Utzon építészeti elveit: munkái erős kapcsolatát a tájjal, a részletek és a szerkezet iránti figyelmet. Meg kell még említenünk a Dániában megépült Bagsværd templomot és Kuvaitba tervezett parlament épületét.

<object width="480" height="295"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/gbeGkcg3zL0&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/gbeGkcg3zL0&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="295"></embed></object>

nyomtat

Szerzők

-- Árvai András --


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés