bezár
 

irodalom

2014. 10. 20.
Meghalt Sidney Shapiro műfordító, a kínai állampolgárságot kapó kevés külföldi egyike
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilencvennyolc éves korában Pekingben meghalt Sidney Shapiro amerikai származású kínai műfordító, a kínai népfront országos bizottságának volt tagja, aki a New York-i Brooklynban született, de több mint fél évszázadon át élt Kínában kínai állampolgárként, egyikeként a kevés honosított külföldinek.

Az állami média beszámolói szerint Shapiro 1947-ben jött először Kínába az Egyesült Államok hadseregének kiválasztott katonájaként, hogy a jogi diploma megszerzése után megtanuljon kínaiul. Sanghajban találkozott jövendőbelijével, egy Feng Ce nevű színésznővel, akit a Kínai Kommunista Párt (KKP) "támogatójaként" írnak le. Eredeti küldetése a japánok által megszállt Kínában az amerikaiak esetleges partraszállásának előkészítése volt. 1949, az új Kína kikiáltása után is az országban maradt és 1963-ban kapta meg a külföldiek számára akkor kiváltságot jelentő kínai állampolgárságot. A KKP-ba sosem lépett be. Kínai neve Sa Po-li volt.
    

A külföldi értelmiségi viszonylag szerencsésen átvészelte az egész országot megrázó "kulturális forradalom" tíz évét, de társát Mao feleségének személyes bosszúja következtében házi őrizetben tartották, egyetlen lányukat pedig vidéki munkára küldték.
    

Az amerikai fordító legismertebb munkája egy több kötetre rúgó klasszikus kínai regény átültetése volt angol nyelvre (Outlaws of the Marsh). Emellett az állami idegen nyelvi kiadó munkatársaként modern, kortárs szerzők műveit is lefordította, összesen több mint húszat. Önéletrajzi ihletésű könyvének címe: Kínát választottam. A kínai fordítók szövetsége 2010-ben életműdíjjal ismerte el munkásságát.
    

Sa Po-lit 1983-ban jelölték a népfront tagjává, szuverén gondolkodású, a Nyugattal és hazájával szemben olykor kritikus megjegyzéseket tévő közszereplő volt. Egy ízben emberjogi kérdésekkel kapcsolatban például szóvá tette, hogy az Egyesült Államokban a titkosszolgálatoknak hatalmukban áll az állampolgárok telefonjainak lehallgatása, vagy annak ellenőrzése, hogy ki milyen könyvet kölcsönöz a könyvtárból.
    

Sidney Shapirót két hónappal 99. születésnapja előtt, a hétvégén érte a halál. Felesége 1996-ban hunyt el, a pár otthona egy pekingi sikátorban, úgynevezett hutungban volt. A halálhírt lánya, Stella Kuo jelentette be; édesapjáról mint jó humorú, gazdag élettörténetét gyakran felelevenítő, a zenét és a régi filmeket szerető emberről beszélt, aki soha nem szakított az amerikai zsidó hagyományokkal.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés