bezár
 

zene

2014. 10. 20.
A Slipknot végre visszatér Budapestre
Prepare For Hell turné. 2014. február 5. BudapestAréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Slipknot végre visszatér Budapestre A Live Nation büszkén jelenti be, hogy az év egyik legjobban várt visszatérése, a Slipknot új turnéja hazánkat is érinti, 2015. február 5-én lépnek színpadra a BudapestArénában.

A többszörös platinalemezes és Grammy-díj nyertes maszkos bestiák, a Slipknot tagjai végre készen állnak a régóta várt visszatérésre, amelynek Budapest is része lesz 2015. február 5-én, a Prepare For Hell turnéjuk keretében.

Corey Taylor, a Slipknot frontembere megerősítette: "A mostani turnéba megpróbáltunk annyi állomást belezsúfolni, amennyit csak tudtunk. Visszatérünk azokért, akiknek köszönhetjük, hogy ez az egész elindult, felfutott és megállás nélkül zakatol: visszatérünk HOZZÁD! Szóval készülj…  Hamarosan pokollá változtatjuk  a színpadot!"

A Slipknot az elmúlt évek egyik legsikeresebb metálegyüttese, amit a maguk kissé szélsőséges zenei stílusával és nem mellesleg brutális színpadi teljesítményükkel értek el.

A zenekar szintén jól ismert sajátos megjelenéséről: a tagok egyforma egyenruhát viselnek, mindegyikük egy-egy számot kapott a csapaton belül és  mindegyik tag rendelkezik egy egyéni stílusú maszkkal, amely saját bevallásuk szerint belső érzésvilágukat fejezi ki.

Pályafutásuk alatt a Slipknot folyamatosan fejleszti imidzsét, gyakorlatilag minden új lemezhez újabb megjelenést kreálnak maguknak.

A purgatóriumi banda várva várt új, 6 év után az első stúdióalbuma, a 5: The Gray Chapter október 20-án jelenik meg, de már elő-rendelhető iTunes-on.

A Slipknot rendkívül látványos, lebilincselő és kaotikus show-it gyakran legendaként őrzi az emlékezet, ezek a koncertek - most új maszkokkal és színpadi látvánnyal - kihagyhatatlanok!

Nézd meg a banda új külsejét, idegborzoló ’The Devil in I” videójukban:

A Prepare For Hell  turné február 5-i, a BudapestArénában megrendezésre kerülő koncertjére jegyek október 17-én, péntek délelőtt 10 órától kaphatók a livenation.hu oldalon keresztül.

Különleges elővásárlási lehetőség a hivatalosan regisztrált rajongók számára október 14-től a banda honlapján keresztül.

Regisztrálni a www.slipknot1.com  oldalon lehet.

Extra VIP - Early Entry, Hot Ticket és Meet & Greet csomagok  - is elérhetők a bulira a livenation.hu  oldalon keresztül.

A budapesti koncertre limitált számú kiemelt állójegy is kapható lesz a normál álló-, illetve a 3 különböző árkategóriában választható ülőjegyek mellett.

További SLIPKNOT infokért kattints:

www.slipknot1.com vagy www.facebook.com/slipknot.

A budapesti koncert kapcsán további információ:

www.livenation.hu és  www.ticketpro.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés