bezár
 

film

2015. 01. 23.
Fél évszázad mozitörténete
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Cinecittában 1937 és 1989 között forgatott alkotásoknak állít emléket az egykori római filmgyárban szombattól látható állandó kiállítás, amely 120 produkció eredeti díszleteit és jelmezeit mutatja be.

A Cinecitta megmutatkozik című kiállítás (cinecittasimostra.it) az olasz főváros egyik jelképének számító állami filmgyár történetét mutatja be az 1937-es alapítástól a nyolcvanas évek végén történt privatizációig. A Cinecitta fénykorát lehet végigkövetni a második világháború előtti fehér-fekete filmkockákon, a háború alatti híradókon, majd az ezt követő neorealista filmeken keresztül egészen a római stúdiókban forgatott nagy amerikai produkciókig és az olasz 'dolce vita' időszakában készült alkotásokig.
    

A nemzetközi filmtörténet olyan alkotásainak titkaiba lehet bepillantani, mint a Cinecittában 1959-ben forgatott Ben Hur.
    

A kiállítás a legendás filmstúdióban született több ezer film egy részét eleveníti fel többek között az eredeti jelmezeken keresztül, amelyeket a filmgyárban dolgozó rendezők a mindenkori legnevesebb olasz szabóságoktól, jelmeztervezőktől rendeltek. Láthatók például a Nicoletta Ercole tervezte jelmezek, amelyek a Luchino Visconti, Federico Fellini és Francis Ford Coppola által Cinecittaban forgatott filmek számára készültek.
    

A mostantól a filmgyár részét alkotó kiállítás a tavaly februárban megnyitott Miért Cinecitta 1937-1945? című, a filmgyár alapítását és első éveit bemutató tárlat folytatásának számít.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés