bezár
 

art&design

2015. 01. 29.
Kínai agyagkatonák az Iparművészetiben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kicsomagolták az első életnagyságú agyagkatonát csütörtökön az Iparművészeti Múzeumban Az ősi Kína kincsei című, február 6-tól látható kiállítás anyagából.

 A több mint 150 műkincset felvonultató tárlat legismertebb darabjai az első kínai császár, Csin Si Huang-ti (Kr.e. 221-210) sírjából származó agyagkatonák. A most kicsomagolt, térdelő harcos vélhetően egy fakardot tarthatott a kezében, míg a múzeumban rövidesen látható másik álló agyagkatona fegyvere egy dárda lehetett - közölte Li Tien-kaj muzeológus.
    

Fajcsák Györgyi, a kiállítás magyarországi szakértője az MTI-nek elmondta: a Magyar Nemzeti Múzeum 1987-es kiállítása óta Magyarországon nem lehetett eredeti agyagkatonákat látni.
    

Csin Si Huang-ti óriási kiterjedésű sírját 1974-ben fedezték fel véletlenül, kútásás közben. A síremlék 8-9 ezer agyagkatonát rejthet, ezekből eddig mintegy 3 ezret tártak fel - emlékeztetett a sinológus.
    

Hozzátette: a lelőhely közepén a feljegyzések szerint a császár nyugszik az akkori világot mintázó sírkertben, a kínai tudósok azonban mindaddig nem kezdenek további feltárásokba, amíg ehhez nem áll rendelkezésre megfelelő technológia.
    

Az agyaghadsereg szabályos hadrendbe rendezett katonáit előre gyártott darabokból állították össze, az arcokat és hajviseleteket azonban minden esetben egyedileg mintázták meg; az életnagyságú alakokon jól megfigyelhetők a korabeli bőrpáncélok, viseleti elemek - ismertette Li Tien-kaj.
    

Fajcsák Györgyi elmondta: a kiállítás a neolitikumtól a 18. századig tekinti át a kínai birodalmi központok tárgykultúráját.
    

A kölcsönző intézmények közül a Senhszi Történeti Múzeum rendkívül gazdag régészeti anyaggal büszkélkedhet, mert környékén számos dinasztia fővárosát tárták fel. Jelentős tárgyanyag érkezett a nancsingi városi múzeumból, hiszen a dél-kínai várost hat kínai dinasztia tekintette fővárosának. A kiállítás harmadik kölcsönző intézménye a csengtői palotamúzeum, amely a 18. századi udvari kultúra pompás darabjait bocsátotta rendelkezésre; a város a mandzsu Csing-dinasztia (1644-1911) idején Észak-Kína egyik legfontosabb birodalmi központjának számított.
    

Az ősi Kína kincsei című tárlat február 6-tól április 19-ig lesz látható az Iparművészeti Múzeumban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés