bezár
 

zene

2015. 03. 27.
GYEREKEK ELLENI ERŐSZAK
Történetfelolvasó maraton
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2015. április 14-én este 6-tól éjjel 12-ig történetfelolvasó maratont rendez a Centrál Színház. Úgy vélik, a gyermekek családon belüli bántalmazása olyan téma, amelyről többet kell beszélni, mint amennyit egyszerre, általában szoktak. Több órán át személyes történeteket felolvasni és azokat hallgatni túlmegy az elviselhetőség határán, túl az általános ingerküszöbön, és éppen ez a szándékuk. Mennyiséggel áttörni a hallgatáson.

Történetfelolvasó maraton

,,Hároméves koromtól olyan emlékeim vannak, hogy apám ver. Nem mindig puszta kézzel, általában nadrágszíjjal, ha nagyon rossz voltam, vizes szíjjal, vagy a csattal. A büntetéseinek hatására kétszer tört be a fejem, orvoshoz egyszer sem vittek miatta. A hegek ma is ékes bizonyítékai ennek. Kilencévesen kellett először kielégítenem, erre is veréssel tanított meg. Ez olyan valami volt, hogy ha elmondtam volna valakinek, akkor a családom meghalt volna miattam. Borzalmas titok, melyről soha, semmilyen körülmények között nem szabad beszélni. 34 évesen írtam le először a pszichológusomnak, de még akkor is attól féltem, hogy gyilkossá válok miatta." (Süni)
 
Amerikai tanulmányok szerint 18 éves korukig a lányok negyedét-harmadát, a fiúk nyolcadát-hatodát éri valamilyen szexuális abúzus. A magyar statisztikák szerint minden tizedik gyermeket bántalmaztak vagy bántalmaznak szexuálisan. A látencia azonban óriási, egyes kutatások szerint Magyarországon 24-szeres. Az esetek többségét nem jelentik, mert az áldozat fél, szégyelli magát, vagy az elkövető manipulálja őt.

A felolvasómaraton szövegeit a Beszélj róla honlap, a Terézanyu és a Nane segítségével gyűjtötték össze. Az oldalon és a fórumon leírt eseteket, történeteket nem szerkesztett, hanem szöveghű, esetleg rövidített formában olvassák majd fel a Centrál színészei és színész barátai. Szakmai támogató az Unicef Magyarország.
 
Akik felolvasnak:
Ágoston Katalin, Almási Éva, Básti Juli, Béres Ilona, Bíró Kriszta, Borbás Gabi, Cserna Antal, Für Anikó, Gryllus Dorka, Halmágyi Sándor, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Igó Éva, Kovács István, Kovács Krisztián, Kováts Adél, Lázár Kati, Mácsai Pál, Nagy Zsolt, Papp János, Pogány Judit, Pokorny Lia, Polyák Lilla, Puskás Tamás, Rada Bálint, Rudolf Péter, Sajgál Erika, Schell Judit, Scherer Péter, Schmied Zoltán, Simon Kornél, Stefanovics Angéla, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás, Szalay Kriszta, Szalay Mariann, Szegvári Katalin, Szervét Tibor, Szilágyi Csenge, Takács Katalin. 
 
A belépés ingyenes.

Lásd még: https://www.facebook.com/events/1397499520559829/
 

nyomtat

Szerzők

-- L. Horváth Katalin --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés