bezár
 

zene

2015. 03. 27.
Fonó: 5 új lemez
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt új lemez jelent meg a Fonó Budai Zeneház gondozásában a pénteken kezdődő XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra időzítve. Új albumot készített a Góbé zenekar, Korpás Éva, ifj. Fodor Sándor "Neti", a Fokos zenekar, és egy Parasztünnep című anyag is elérhető.

 A Góbé zenekar Ez van! című második albuma a múlt héten látott napvilágot, a további négy lemez először a táncháztalálkozón lesz kapható - közölte a Fonó az MTI-vel.
    

Parasztünnep címmel Brasnyó Antal, Molnár Miklós, Mester László és Szabó Csobán Gergely készített közös albumot, Korpás Éva A pozsonyi sétatéren címmel gyereklemezt jelentet meg. A Buda Folk Band tagjainak közreműködésével ifj. Fodor Sándor "Neti" színes és szerteágazó zenei világát mutatja be a Szegelet című lemezen olyan közreműködőkkel, mint Kelemen László, Mester László vagy Soós András. A Kiskoromtól nagykoromig című CD-n nemcsak tamburamuzsikát, hanem felvidéki, kis-magyarországi és erdélyi népzenét is játszik a Fokos zenekar.
    

A lemezek a táncháztalálkozót követően megvásárolhatók CD-n a Fonó webboltjában és a terjesztőknél, illetve letölthető formátumban is.
    

A Fonó Budai Zeneházban Halljunk szót címmel koncerttel és "előtáncházzal" pénteken este kezdődik a XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, amely vasárnapig csaknem 2500 közreműködővel várja az érdeklődőket az esemény fő helyszínén, a budapesti Papp László Sportarénában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés