bezár
 

irodalom

2015. 04. 10.
Vagány Históriák 3 - ősbemutató
A Negyed7Negyed8 Fesztiválon: Budapest, Auróra, 2015. 04. 11., 19:00
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Vagány Históriák harmadik sorozatában arról kérdezte a szerzőket Bach Máté és Izsó Zita, hogy ha nem írnának, akkor milyen, lehetőleg a kultúra különböző területein kívül eső foglalkozást tudnának elképzelni maguknak. A fotókat ennek megfelelően a lehető legkülönfélébb helyszíneken készítették el, bemutatva a szerzők és az adott tevékenység viszonyát.

2012-ben éppen a Költészet Napján mutatkozott be először a Vagány Históriák, a kortárs irodalom idősebb és fiatalabb alkotóit bemutató irodalmi fotósorozata. Bach Máté képei azonban nem az íróportrék megszokott hagyományát követik. Rendhagyóak, mert költőkről készülnek. És rendhagyóak, mert személyesek. A sorozatban eddig szereplő alkotók hol a kedvenc helyükön a kedvenc tárgyaikkal (például az erdő fái között egy kenuval), hol pedig a szeretteik, barátaik, családtagjaik körében jelennek meg. Soha nem „magányosan”.

A projekt ugyanakkor azzal a határozott céllal indult el, hogy a fotók – a sztereotípiákat akár humorral is lebontva – közelebb hozzák az emberek számára a kortárs költészetet és magukat a költőket. Úgy kívánt tehát a magyar költészeti hagyomány és a kortárs irodalom előtt tisztelegni, hogy közben mindez a fiatalabb generációknak is szól. Nem véletlen, hogy a képek gyorsan életre keltek, s rövid időn belül egy különleges irodalomnépszerűsítő programmá vált, amely számos alkalommal mutatkozott be önálló esteken Budapesten és vidéken, valamint fesztiválokon egyaránt.

A Vagány Históriák azóta már a harmadik sorozatánál jár. Ebben a sorozatban tulajdonképpen az alternatív lehetőségekről kérdezték a szerzőket. Arról, hogy ha nem írnának, akkor milyen, a kultúra területein kívül eső foglalkozást tudnának elképzelni maguknak. A fotók ennek megfelelően a lehető legkülönfélébb helyszíneken, szociális közegekben készültek, bemutatva a szerzők és az adott tevékenység viszonyát. Az ebben szereplő 18 költő között az idősebb és a fiatalabb generációból olyan más kulturális területekről is ismert szerzőket találhatunk, mint például Lackfi János, Jász Attila, Szabó Imola Julianna, Szőllőssy Balázs, Lesi Zoltán és Nagy Kata.

Az idei fesztiválon az újabb költőalbum egy felolvasással egybekötött vetítésen először volt látható, a későbbiekben még várható több bemutató is.

A fotókon szereplő szerzők: Balaskó Ákos, Csider István Zoltán, Gergely Borbála, G. István László, Győrfi Kata, Hevesi Judit, Horváth László Imre, Jász Attila, Lackfi János, Lesi Zoltán, Nagy Kata, Murányi Zita, Oravecz Péter, Szőllőssy Balázs, Szabó Imola Julianna, Toroczkay András, Vörös István, Zalán Tibor.

 

Fotó: Bach Máté

A fotós segítője: Izsó Zita

A szerzők szövegeit felolvassa: Fekete Réka Thália

Zene: DJ Panda

 

Helyszín:

Auróra

1084 Budapest, Auróra utca 11.

 

Esemény a Facebookon

https://www.facebook.com/events/1559567990990133/

 

További részletek a Negyed7Negyed8 Fesztiválról és programjairól:

http://negyed7negyed8.hu/

 

Negyed7Negyed8 a Facebookon

https://www.facebook.com/negyed7negyed8

 

A programok támogatói:

József Attila Kör - www.jozsefattilakor.hu

NKA

www.nka.hu

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés