bezár
 

színház

2015. 04. 17.
Kenneth Branagh új színházi társulatot szervez
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új színházi társulatot szervez Kenneth Branagh olyan sztárok részvételével, mint Judi Dench, Rob Brydon és Lily James - számolt be róla pénteken a BBC News.

A The Kenneth Branagh Theatre Company székhelye a londoni Garrick Színházban lesz októbertől egy éven át. A színész-rendező elmondta: olyan "alkotói otthonra" vágyott, ahol nemcsak egy-egy előadás készül, hanem teljes program.
    

Szkéné színház

A szezont a Branagh és Dench főszereplésével színpadra állított A téli mese bemutatójával fogják megnyitni október 17-én. 2016 májusában Lily James és Richard Madden játssza majd a Rómeó és Júliát Branagh rendezésében.
    

A további előadások között lesz Terence Rattigan Harlequinade című kevéssé ismert darabja egy színházi társulat függöny előtt és kulisszák mögött zajló életéről, miközben éppen A téli mesét és a Rómeó és Júliát adják elő. A The Painkiller című színművet pedig Branagh és Rob Brydon játssza, a páros ugyanis korábban már szerepelt ezzel a művel Belfastban.
    

A jövő év végén Branagh John Osborne A komédiás című drámájában alakít főszerepet. A darabból 1960-ban készült film, amelyben a főhőst nagy sikerrel Laurence Olivier játszotta.
    

Az új társulatban Branagh több korábbi munkatársa is közreműködik majd: mások mellett Patrick Doyle zeneszerző és Rob Ashford amerikai rendező. Ashford a legutóbbi Manchesteri Nemzetközi Fesztiválon bemutatott Macbeth-előadáson dolgozott együtt Branagh-val.
    

A társulatszervező kifejtette: nem követi Kevin Spacey példáját, aki hosszú ideig volt az Old Vic színház művészeti igazgatója. Ezt többi elfoglaltságaival, filmes terveivel sem tudná összeegyeztetni, de arra már régóta vágyott, hogy alkotóként egy évadra otthonra találjon egy színházban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés