bezár
 

zene

2015. 04. 25.
Könyvfesztivál – Bemutatták a Virtuózok-könyvet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatták a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató versenyhez kötődő új interjúkötetet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szombaton.

A Holnap Kiadó gondozásában megjelent könyvben interjúk olvashatók a Virtuózok ifjú tehetségeivel, szüleikkel, tanáraikkal, valamint a műsor zsűritagjaival és munkatársaival, a CD-mellékleten pedig a döntő teljes anyaga hallható.

Batta András zenetörténész, a Virtuózok zsűritagja szerint "amit papíron vissza lehet adni a műsorból, az bekerült a könyvbe". A Zeneakadémia volt rektora szerint a kötet mindazoknak szól, akik szerették a műsort, szól minden zenetanárnak, minden zenét tanulónak és mindenkinek, aki "csak" szereti a zenét.

Kiemelte: a Virtuózok "mindenki győztes-hitvallása" tükröződik abban is, hogy nemcsak a nyertesek szerepelnek a könyvben, hanem nagyon sok induló is megszólal.

A kötet egyik érdekessége, hogy háromféle borítóval jelent meg, a korcsoport-győztesek – Boros Misi, Lugosi Dániel Ali és Gyöngyösi Ivett – egyikének fotójával.

Mint Batta András megjegyezte, friss hír, hogy Gyöngyösi Ivettet behívták a varsói Nemzetközi Chopin Zongoraverseny döntőjébe.

Milkovich Eszter, a Holnap Kiadó vezetője felidézte: a könyv gondolata a tavaly decemberi Virtuózok-gálakoncerten fogant meg benne. "Mivel a munka csak januárban kezdődött el, a könyv megjelenését eredetileg a nyári Ünnepi Könyvhétre terveztük, végül mégis az áprilisi könyvfesztivál mellett döntöttünk, hogy minél kevesebb idő teljen el a verseny vége óta" – mondta.

Varga Edit, a Virtuózok egyik műsorvezetője, a kötet írója-szerkesztője arról beszélt, hogy feszített tempóban, de nagy örömmel készítették az interjúkat munkatársaival, Vigh-Fekete Zsuzsával és Száraz Eszterrel. Mint mondta, egyik céljuk az volt, hogy enyhítsék azt a "csodagyerek, csodabogár" képet, ami a nézőkben talán kialakulhatott a verseny résztvevőiről. "Meg akartuk mutatni, hogy bár kivételes gyerekekről van szó, akikben valami belső elhivatottság munkál, más részről mégis teljesen hétköznapiak".

A műsorról felidézte: az első pillanattól sodró és magával ragadó élmény volt számára. "Még soha nem dolgoztam olyan műsoron, ami ennyire igénybe vette volna a lelkemet is" – árulta el.

Batta András a műsor utóéletéről szólva hangsúlyozta: a Virtuózok mára egyértelműen mozgalommá terebélyesedett. Szólt az ifjú tehetségeket többek között fellépési lehetőségekkel, ösztöndíjakkal és hangszerbeszerzéssel támogató Kis Virtuózok Alapítványról, és megjegyezte azt is, hogy ősszel különleges, interaktív Virtuózok-kiállítás nyílik a Várkert Bazárban.

Peller Mariann, a Virtuózok producere elmondta: a műsor második, hasonlóképpen szólóelőadókat felvonultató szériájának még idén elkezdődnek a válogatói, maga a műsor pedig a tervek szerint jövő tavasszal lesz látható a Duna csatornán.

A köteteket szombaton Boros Misi és Kiss Zoltán ifjú Virtuózok dedikálják a Holnap Kiadó standjánál, vasárnap pedig Virtuózok-hangversenyt rendeznek a könyvfesztivál szabadtéri színpadán.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés