bezár
 

zene

2015. 05. 07.
Nyolcadszor is: Ördögkatlan
Sajtótájékoztató az Örkény Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus 4-én nyitja meg a kapuit a mezítlábas fesztivál, ami idén is ezerféle programmal várja a Baranyába látogatókat. A Katlan alapvető célja továbbra is ugyanaz: a falvakba érkező színvonalas művészi produkciókkal alkalmat teremteni a találkozásokra, a rácsodálkozásokra, a mulatozásra, az összművészeti nyüzsgésre. A szervezők a sajtótájékoztatón elmondták, hogy ebben az évben is azokat a “nem normális” embereket várják, akik “korszerűtlen” módon nyitottak, kiváncsiak, és, akiknek “értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon”.

Bérczes László, a Katlan egyik főszervezője elmondta, hogy a mottót a fesztivál egyik védnökétől, Törőcsik Maritól kölcsönözték, aki a mostani sajtótájékoztatón is jelen van, így el is meséli, honnan jött ez a jelmondat. Amikor 2009-ben, Cseh Tamás halála után megnyitotta a fesztivált, akkor igazán elámult azon, hogy ebben a rideg világban vannak még ilyen események. “Gyermekkoromban voltak ilyen piknikek, ahol mindenki mindenkit szeretett”, teszi hozzá, majd hozzáteszi, hogy e megnyitó alkalmával olyan zavarban volt, hogy a színpadra érve csak annyit tudott mondani, hogy “hát én nem vagyok normális”, ez az elejtett mondat pedig szállóigévé, majd a fesztivál hívószavává vált. Törőcsik elmesél még néhány történetet, azt is megtudjuk, hogy a lánya Görögországból direkt a Katlan idejére utazik haza, majd távozik a színpadról, hiszen vele még készül egy katlanos videó, ahol fel kell mondania, hogy “az öregasszonyok hagyják magukon a zoknit”.

Ezt követően Mácsai Pálé a szó, aki az Örkény Színház díszvendégségéről és az ehhez kapcsolódó programokról ejt szót. Elmondja, hogy számukra igazán nagy megtiszteltetés, hogy a Katona után őket is meghívta a Katlan, ennek örömére “az egész társulat lecuccol” a Baranyába ezekre a napokra, hiszen lesz két olyan program is, amiben mindenki szerepel. Előadják az Anyám tyúkját, illetve az Azt meséld el, a Pista és a Tóték című színdarabokat, sőt a teljes társulat fellép az Esztrád koncertjükkel, amelynek mindig igen nagy sikere van. Mácsai megosztja velünk azt is, hogy ezen a koncerten nem egy “májbeteg, intellektuális” nótával készül, hanem reményei szerint egy Rolling Stones-slágerrel lép majd a színpadra.

Ördögkatlan

Lesz még Örkény Vurstli, egy zenés egyveleg, amelyet Örkény Egypercesei inspiráltak. Ezen a programon blues, musical, barokk kórusmű, amerikai street-zene slam-poetry utánérzéssel, illetve cirkuszi-burleszk feldolgozás is előkerül majd. A mostani sajtótájékoztatón ebből kapunk is egy ízelítőt, majd Hartyándi Jenő beszél a Mediawave fesztiválról, amely idén ünnepli 25. évfordulóját, és ami idén is a Kovács Udvarházban várja a látogatókat. Hartyándi úgy tervezi, hogy az időzített programok helyett különféle műhelyeket szervez az udvarházba, amelyek “elriasztják a közönséget, de megtartják a közösséget”.

A fesztivál képzőművész díszvendége, Wahorn András zenével, kiállítással és performansszal is készül: a Tapasztalt Ecsetek nevű, képzőművészekből verbuválódott banda koncertezik és kiállít, egy napon pedig Wahorn falfreskót fog festeni a nagyharsányi legendáról, nem mellesleg a Búcsúkoncert Zenekar sztárvendégeként is fellép.

A komolyzene szerelmeseinek sem kell azonban aggódniuk, hiszen ők is számos program közül válogathatnak: idén is lesz Operabeavató és kamarazenekari koncert, amelyen felcsendülnek Bartók Kontrasztok és Sztavinszkij A katona története c. darabjai. Ezenfelül Dinyés Dániel vezényletében hallhatjuk a beremendi Megbékélés kápolnánál Ránki Dezsőt és a Bujtor Balázs vezette Hungarian Studio Orchestrát, amint Beethoven egyik zongoraversenyét szólaltatják meg.

Ördögkatlan sajtótájékoztató az Örkényben

Az idén hatvan esztendős Dresch Mihály díszvendége még a Katlannak, aki szintén többféle minőségében lesz jelen a fesztiválon: a Vylyan Teraszon a népzenében gyökerező jazzt játszik alapcsapatával, a Dresch Quartettel, Palkonyán pedig a Dresch Misi Vonós Quartettel lép fel. De rajta kívül a fesztivál vendége lesz még Esterházy Péter, Bangó Margit, Palya Bea, a Quimby, a 30Y, a Kiscsillag, a Besh o droM, akikkel koncerteken, beszélgetéseken, felolvasásokon találkozhatnak az érdeklődők, illetve még egy holland cirkusz, a Cirque Platzak is Kisharsányba érkezik, ahol három napon át mulattatják a népet.

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés