bezár
 

irodalom

2015. 06. 29.
Nyolcan képviselik Magyarországot a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolc középiskolás diák képviseli Magyarországot a 13. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia bulgáriai döntőjében - mondta el Prószéky Gábor, a verseny magyar bizottságának elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón hétfőn.

 A diákolimpia célja, hogy izgalmas nyelvészeti problémákat mutasson fel tehetséges, jó logikai érzékkel rendelkező diákoknak. A megmérettetésen, amelyet július 22. és 25. között rendeznek meg Blagoevgrádban, a magyar középiskolások egyénileg és két négy tagú csapatba szervezve is versenyeznek.
    

A résztvevők a matematikusok és nyelvészek által közösen összeállított feladatokat anyanyelvükön kapják meg, hiszen a verseny lényege elsősorban nem a nyelvismeret, hanem a logikai készség, a kreativitás összemérése. Tipikus feladatnak számít például egy egzotikus nyelven - baszk vagy jukagír - írott szöveg bizonyos logikai támpontok segítségével történő lefordítása - magyarázta Prószéky Gábor.
    

A Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpiát 2003 óta rendezik meg rendszeresen, a verseny magyar szekciója, a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia Bizottság (MNYD) 2012-ben alapult meg. A szervezet, amelynek fő célkitűzése a nyelvekkel való alkotói, kreatív foglalkozás népszerűsítése, azóta minden tanévben internetes fordulókból és egy személyes megmérettetésből álló válogatóversenyt rendez középiskolások számára a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetében. Itt az egyéni teljesítmény mellett arra is figyelmet fordítanak, hogy olyan diákokat válogassanak ki, akik várhatóan jól tudnak együttműködni, sikeres csapatként versenyezni.
    

Prószéky Gábor elmondta: a versenyen szereplő, az elméleti, a számítógépes és az alkalmazott nyelvészet különböző területeit is érintő feladványok alapvetően idegenek a magyar általános- és középiskolai oktatás tananyagától, így a magyar versenyzők többnyire az ország legerősebb gimnáziumaiból kerülnek ki, ahol az oktatás eleve magas színvonala megfelelő alapot biztosít az ilyen típusú érdeklődésnek.
    

A csapatoknak a versenyen egyébként egyetlen, ám rendkívül komplex feladványt kell megoldaniuk három-négy óra alatt, míg egyéniben a versenyzők öt feladattal szembesülnek, amelyekre összesen hat óra áll rendelkezésükre. A magyar középiskolások eddig az egyéni versenyben érték el legjobb eredményeiket: 2013-ban Manchesterben Szabó Attila Dániel, 2014-ben Pekingben pedig Tímár Veronika részesült különdíjban. Utóbbi versenyen 28 országból 152 versenyző vett részt.
    

Prószéky Gábor hangsúlyozta, hogy reményeik szerint az előző két évhez hasonlóan 2015-ben is szép eredményekkel, díjakkal térhetnek haza a magyar versenyzők. A vetélkedőn való részvételt az MNYD többnyire pályázati pénzekből és alapítványi támogatásokból állja, ugyanakkor tavaly a kiutazáshoz szükség volt egy gyors szülői összefogásra is. A szervezet ezért a jövőben szeretné elérni, hogy a többi - például matematikai, fizikai vagy biológiai - diákolimpiáéhoz hasonló minisztériumi támogatás segítse a nyelvészetben különös tehetséget felmutató diákok versenyzését is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Vaktérkép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés