bezár
 

színház

2015. 07. 06.
Új bemutató a Szentendrei Teátrum és Nyár programjában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ernest Thomson Aranytó című bestsellerének premierjére kerül sor július 24-én a Szentendrei Teátrum és Nyár programsorozat keretében a Városháza udvarán - jelentette be a fesztivál szervezéséért felelős társaság ügyvezetője vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.

A könnyű, szórakoztató nyári darab főszerepeiben Vári Évát, Benedek Miklóst, Bertalan Ágnest, Vasvári Csabát, Bábel Vilmost illetve Szekeres Mátét láthatja a közönség, a rendező pedig Gálffi László - közölte Csató Kata.

Szkéné színház

Kedvcsinálóként elmondta, hogy a történet egy család tisztázott és tisztázatlan viszonyait boncolgatja szórakoztató formában.

A programsorozat - folytatta - egyébként egészen augusztus 30-ig tart, és a városházi színpad mellett további három helyszínen, a MűvészetMalomban, a Dunaparti Művelődési Házban és a Ferenczy Múzeum udvarán is várják a publikumot.

A többi között a közönség láthatja a Hairt, illetve Rejtő Jenő Szőke ciklonjának színpadi adaptációját is, és lesznek gyermekszínházi előadások is - mondta Csató Kata.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A 14. Frankofón Filmnapokról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés