bezár
 

art&design

2015. 08. 02.
Szlovén kapcsolat - Szlovén témájú kiállítások nyílnak a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szlovén kapcsolat összefogó címmel négy kiállítás nyílik augusztusban a Műcsarnokban: a Mesterek és mestereik című tárlat a szlovén festészetbe nyújt betekintést, de külön kiállítások mutatják be Aquila János, Zala György és Joze Plecnik művészetét is.

A szlovén vagy Szlovéniához kötődő alkotók munkáit felvonultató tárlatok közül elsőnek a Mesterek és mestereik - Hagyomány és folytonosság a szlovén festészetben című kiállítás nyílik meg, amely a szlovén festészetbe enged betekintést az 1920-as évektől máig - közölte az MTI-vel a Műcsarnok.

Az augusztus 6-tól látható kiállítás létrejöttét a ljubljanai Képzőművészeti Akadémián tanító Branko Suhy és Jozef Muhovic festőművészek kezdeményezték, akik a manuális képalkotás szellemi erejében bízva a festészeti hagyomány folytonosságát hangsúlyozzák. A tárlat egy csereprogram keretében jött létre, melynek másik eseménye, a Magyar Művészeti Akadémia 32 képzőművészét bemutató kiállítás július 1-én nyílt meg a ljubljanai várban.

A Szlovén kapcsolat három másik tárlatát augusztus 11-től láthatja a Műcsarnok közönsége.

Az "Aquila János keze által..." című kiállítás a középkori freskófestészet Őrség-Muraköz-Stájerország háromszögében alkotó, kiemelkedő alakjának állít emléket. Johannes Aquilának két önarcképe is ismert a késő Anjou-korból; ezeket az önarcképeket a kiállítás kurátora, Kerny Terézia úgy értékeli, mint az első fennmaradt, névvel jegyzett művészportrékat.

A Műcsarnok termeiben megjelenik a veleméri templom makettje, amelyben a látogatók megfigyelhetik, hogyan készült egy középkori freskó, emellett a hazai gyűjteményekből összeválogatott anyagból az Aquila-életmű kutatástörténetének különleges mozzanatai is áttekinthetővé válnak. A kiállítást Móser Zoltánnak az Aquila-freskók részleteit bemutató fotókiállítása kíséri.

A ma már Szlovéniához tartozó Alsólendván született művész, Zala György életművét bemutató kiállítás - Szatmári Gizella kurátori munkájának eredményeként - különös hangsúlyt fektet a szobrásznak a Műcsarnok előtti Hősök tere arculatát is meghatározó alkotótevékenységére.

Zala jelképrendszere alapjául a görög-római kultúrát és művészetet választotta a historizáló felfogás szellemében, ennek nagyrészt kész eszköztára pedig - egyértelmű utalásaival az elterjedt klasszikus műveltségre is alapozva - további összefüggések kidolgozásában segítette - áll a tárlat ajánlójában.

A Joze Plecnik (1872-1957) - a karszti ember című kiállítás a legjelentősebb 20. századi szlovén építész munkásságát ismerteti meg a budapesti közönséggel.

Plecnik emblematikus alakja máig befolyásolja a szlovén főváros, Ljubljana modern építészetét komplex urbanisztikai terveivel, például a központi városi temetőkomplexum, a Zale kialakításával. Egyetemes jelentőségű tevékenysége eltérő kulturális hatások, építészeti hagyományok összekapcsolásán alapul. A kiállítás az alkotó szakmai életútjának kronológiáját köti össze az életmű topográfiai feldolgozásával.

A tárlat - Hadik András kurátor elképzelései alapján - az építész alkotásainak felvonultatásával, valamint működése helyszíneinek felvillantásával Plecnik személyes alkotói portréját is igyekszik megrajzolni.

A Szlovén kapcsolat elnevezésű sorozat kiállításait a szeptember 27-i zárásig szlovén filmprogram, Soharóza-koncert, valamint építészeti kerekasztal-beszélgetések kísérik majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
A 14. Frankofón Filmnapokról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés