bezár
 

art&design

2015. 08. 03.
Megrongálták Petőfi Sándor emlékművét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Temesvárral szomszédos Újszentes központi parkjában ismeretlenek a hét végén megrongálták Petőfi Sándor emlékművét – írta hétfői számában a Nyugati Jelen című napilap.

A lapban közölt fotókon is látszik, hogy a református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a költő arcát idéző, vélhetően műkő domborművet, amely a földre esve darabokra tört.
    

Szűcs András Ottó helyi református lelkipásztor olyan képeket is közölt közösségi oldalán, amelyeken látszik, hogy a templom előtti tér világítótesteit is összetörték, a templom egyik magasan levő, keskeny ablaknyílásába pedig beszorult egy, vélhetően nagy erővel nekirúgott focilabda.
    

Az MTI-nek Szekernyés János temesvári helytörténész elmondta, hogy az utóbbi időben gyakorivá váltak a temesvári szobor- és emlékműrongálások. Pár hónapja kétszer is eltüntették a temesvári Ady Endre-emléktábla feliratát, s a májusban felavatott Károly Róbert-szobor feliratát is pótolni kellett. Hozzátette, hogy ezeket a feliratokat már nem bronzból, hanem műanyagból készítik, és galvanizálással érik el, hogy fémes hatásuk legyen. Megjegyezte, hogy a színesfémtolvajok a román műemlékeket sem kímélik. A közelmúltban három román személyiség mellszobra tűnt el Temesvár belvárosából.
    

Szekernyés János felidézte, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején császári uralom alatt maradt Temesvárt hónapokon át ostromolták a honvéd seregek. Az ostromba Bem József tábornok csapatai is bekapcsolódtak. Petőfi Sándort a ma Temesvárhoz tartozó Szabadfaluban emelte őrnagyi rangra a tábornok. Az újszentesi emlékmű annak állít emléket, hogy a Vécsey Károly seregébe tartozó honvédek felismerték és megéljenezték a Bem tábornok oldalán hozzájuk látogató Petőfit. Újszentest 42 évvel később alapították szentesi telepesek.
    

A település az elmúlt két évtizedben összeolvadt Temesvárral, és elveszítette magyar jellegét.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
A 14. Frankofón Filmnapokról
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés