bezár
 

zene

2015. 09. 02.
Szeptemberben is dübörög a Park
Budapest Park őszi programajánló
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Habár a nyári szezonnak vége és az iskola is elkezdődött, a Budapest Park egy ideig még nyitva tartja a kapuit és szeptemberben is hatalmas bulikkal és izgalmas koncertekkel várja a közönségét, hogy méltóképpen zárja negyedik szezonját. A szerdai sajtótájékoztatón a fellépő zenekarok sorba szedték, hogy milyen különleges élményeket tartogatnak rajongóiknak.

Mielőtt azonban szóba kerültek volna a szeptemberi koncertek, Gerendai Károly összegezte a Budapest Park idei eredményeit: elmondta, hogy már a nyári koncertekből látszott, hogy mostanra ért be a Park, megtalálta a maga közönségét, illetve azokat a hazai és nemzetközi zenekarokat, akik képesek megtölteni ezt a hatalmas helyszínt. A tizenegyezer főt befogadni képes színtéren idén több teltházas koncerten tombolhatott a fiatalság és az idősebb korosztály: voltak itt születésnapi, jubileumi és lemezbemutató bulik, a szeptember 4-ei Kiscsillag koncertre pedig megérkezik majd a Park egymilliomodik látogatója is (aki egyébként egy 2016-os egész szezonos bérlet boldog tulajdonosa lesz).

Lecsó a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a koncert nemcsak emiatt lesz különleges, hanem azért is, mert lényegében összegzi a nyári bulikat. “Olyan műsort rakunk össze, melyben egyaránt jelen lesznek a legjobban működő, legsikeresebb számaink, de a régen játszott dalokat is elővesszük majd, illetve egy akusztikus blokk is bekerül majd a programba”. A zenész hozzátette még, hogy meztelen táncosok ugyan nem lesznek, vendégmuzsikusok pedig csak talán, az viszont biztos, hogy sokat fognak ugrálni és a kifutón szaladgálni és még egyéb showelemekkel is készülnek.

Kiscsillag

A Carbonfools e szeptemberi koncertjével búcsúzik a közönségétől, de Fehér Balázs elmondta, hogy részükről nincs szomorúság, hiszen szeretetben válnak el és nyitva hagyják a kiskaput, hogy ha kell, akkor később is visszataláljanak egymáshoz. Éppen ezért a buli inkább a Carbonfools legszebb pillanatait célozza meg és nem a végre koncentrál.

Carbonfools

A Republic is hasonló szellemben fog zenélni a színpadon. Boros Csaba kihangsúlyozta, hogy “furcsa és skizofrén állapot” ez a mostani Cipő nélkül, de mégis úgy érzik, hogy folytatniuk kell a megkezdett utat, mert a Republicra igény van. Boros kiemelte, hogy a közönség szeretetét mindenhol megkapják, éppen emiatt döntöttek úgy, hogy a mostani, 25. jubileumi koncertjüket ajándékba adják a rajongóknak.

Ez a buli már biztosan teltházas, de úgy tűnik, hogy a Halott Pénzre is minden jegy elkelt már. Marsalkó Dávid elmondta, hogy idei második parkos koncertjükkel méltóképpen zárják le a fesztiválszezont és nyitják meg a klubszezont, így a repertoárban már nemcsak a pörgős slágerek, hanem a lassabb számok is helyet kapnak, illetve igyekeznek a jól ismert dalaikat új köntösben megszólaltani. A frontember még azt is elárulta, hogy e koncerten nagy hangsúlyt fordítanak a külső megjelenésre: vizuális effektekben, hang- és fénytechnikai megoldásokban nem lesz hiány.

Halott pénz

A Kapuzárási Pikniken, a Park záróeseményén tartja 15. születésnapját a hiperkarma. Bérczesi Zoli elmondta, hogy ezen a koncerten nemcsak a zenekar másfél évtizedes fenállását, hanem saját barátságukat is ünneplik, ami még a legsötétebb időszakban is összetartotta a tagokat.

Az abszolút zárónapon a Punnany Massif vezet át minket a klubszezonba. Farkas Roland “Wolfie” a sajtótájékoztatón elmondta, hogy számukra a Park fontos kilométerkőnek számít: együtt fejlődtek, alakultak ezzel a helyszínnel, s közben a Budapest Park történetében ők csinálták a legtöbb teltházas bulit. E mostani is zsúfolásig megtölti a helyet, hogy aztán az egy időre bezárja kapuit, hogy 2016-ra majd újabb fantasztikus programsorozattal jelentkezzen.

Rajtuk kívül szeptemberben többek között lesz még Quimby, Wellhello, Magna Cum Laude, Irie Maffia, illetve DJ Bobo és Parov Stelar koncert is.

Fotók: Budapest Park

 

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés