bezár
 

zene

2015. 09. 03.
MÁV Szimfonikus Zenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különleges koncertekkel teli, változatos programot állított össze a MÁV Szimfonikus Zenekar az új évadban. Baráti Kristóf, Kobayashi Ken-Ichiro, Takács-Nagy Gábor, Perényi Miklós – csak néhány a neves vendégművészek közül. Kocsis Zoltán két alkalommal is színpadra lép velünk a Művészetek Palotájában – először mint karmester, majd mint zongorista. A mesterbérletben emellett az operák világának jó ismerője, Kesselyák Gergely rendez gálaestet Fekete Attilával, valamint elhangzik Mahler (befejezetlen) X. szimfóniája és a Carmina Burana, Csaba Péter vezető karmester vezényletével. Folytatódnak gyermek- és ifjúsági programjaink, kamarazenei sorozataink, valamint a legjobb koncerteket szombat délelőttönként ismétlő Varga László-bérlet is.

MÁV Szimfonikus Zenekar - fejléc

Hangversenybérletek 2015-2016

Az új évadban nyolc bérletsorozat 54 koncertje közül választhat a közönség. Emellett természetesen számos bérleten kívüli előadást szerveznek, illetve folytatódnak családi koncertjeik is. Csaba Péter vezető karmester, művészeti vezető negyedik szezonját kezdi a MÁV Szimfonikusokkal. Az ő irányítása alatt zajlik a programok többsége – tíz bérletes koncert, valamint három, a Francia Intézetben rendezett kamarazenei hangverseny. Egykori művészeti vezetőjük, Takács-Nagy Gábor négy alkalommal dirigálja az együttest, csakúgy, mint Kesselyák Gergely, aki immár nyolcadik évada a zenekar karmestere. Tiszteletbeli vendégkarmesterük, Kobayashi Ken-Ichiro összesen négy alkalommal lép velük színpadra.

Szőke Tibor-mesterbérlet

Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19.30

 

Csaba Péter nagy tisztelője Mahler munkásságának – nem meglepő, hogy a zeneszerző X. szimfóniájának híres első tételével indítja ezt a sorozatot (2014-ben az első, 2015-ben a ritkán hallható második szimfóniát osztotta meg a közönséggel). Ezt a Carmina Burana követi - többek közt az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen feltűnt Alexandru Aghenie, valamint a Nyíregyházi Cantemus Kórus közreműködésével. A mesterbérlet második estjén a zenekarral jó kapcsolatot ápoló Kocsis Zoltán áll a karmesteri pulpitusra, hogy Schubert VIII. (Befejezetlen) szimfóniáját, Smetana Moldváját, valamint Rachmaninov II. szimfóniáját szólaltassa meg. Kocsis a következő alkalommal is izgalmas műsorral, Rachmaninov rendkívül nehéz, de páratan szépségű II. zongoraversenyével lép színpadra – hosszú idő óta először ismét szólistaként. Az estet indító darab, a Vocalise – szintén Rachmaninovtól – egy zongorakíséretes dalciklus utolsó darabja; ennek egyik legsikeresebb szóló-zongoraátirata Kocsis Zoltán munkája, akihez rendkívül közel áll a komponista. A hangversenyt Dvořák VIII. szimfóniája zárja a korábbi művészeti vezető, Takács-Nagy Gábor vezényletével. A négy alkalmas mesterbérlet sorozatot – a hagyományok szerint – egy kiemelkedő énekes áriaműsora teszi teljessé; Fekete Attila, a kitűnő tenor operaestjét Kesselyák Gergely vezényli majd.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/szoke-tibor-mesterberlet

 

Erdélyi Miklós-bérlet

Zeneakadémia, Nagyterem, 19.00

 

A hat alkalmas bérletsorozat – és egyben az évad – első hangversenyén Csaba Péter vezető karmester Beethoven Eroica szimfóniáját, Berlioz népszerű Római karnevál c. művének nyitányát, valamint Saint-Saëns hegedűversenyét szólaltatja meg egy fiatal koreai művész, Sooji Kim közreműködésével. Ezt követően Magyar estet rendez a zenekar; egyebek mellett két népszerű Goldmark mű hangzik el (a Sakuntalanyitány, valamint a Hegedűverseny Banda Ádám tolmácsolásában), Medveczky Ádám vezényletével. November elején Haydn egész életművének foglalata, A teremtés kerül műsorra Fodor Beatrix, Varga Donát, Rácz István, valamint a Debreceni Kodály Kórus közreműködésével. Vezényel: Csaba Péter. Február elején az orosz zene avatott szakértője, Kesselyák Gergely rendez Orosz estet, aki minden évben hoz valami különlegességet; Glinka és Sosztakovics egy-egy remekműve mellett ezúttal Glière Hárfaversenyét hallhatjuk a Virtuózok tehetségkutató versenyen feltűnt bájos ifjú szólista, Tóth Bettina előadásában. Márciusban a zenekar régi barátja, a kilencvenen túl is energiával teli Irwin Hoffman dirigálja az együttest; Beethoven két klasszikusa, a III. Leonóra - nyitány, illetve a VII. szimfónia mellett egy igazi ritkaság: a Mathis, a festő is elhangzik Hindemith-től. A sorozat záró hangversenyén a finnek legnagyobb zeneszerzőjétől, az idén 150 éve született Sibeliustól hangzik el a Finlandia, illetve a d-moll hegedűverseny (utóbbi a belga Mark Bucskov tolmácsolásában), majd Rimszkij-Korszakov Seherezádé c. műve festi le nekünk az Ezeregyéjszaka világát. Vezényel: Csaba Péter.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/erdelyi-miklos-berlet

 

Lukács Miklós-bérlet

Zeneakadémia, Nagyterem, 19.00

 

Október elején Csaba Péter vezényletével indul ez a sorozat; Csajkovszkij 1812nyitánya és VI. szimfóniája mellett Glazunov hegedűversenye hangzik el a MÁV Szimfonikusoknál egykor szárnyait bontogató, ma már világhírű Baráti Kristóf előadásában. Decemberben az idén 200 éves Mosonyi Mihály emléke előtt tiszteleg a zenekar – zongoraversenyét Palojtay Jánostól hallhatjuk. Ezt két remekmű: Erkel Ünnepi nyitánya és Csajkovszkij Téli álmok szimfóniája fogja közre, Héja Domonkos vezényletével. Csaba Péter különleges Francia esttel kedveskedik közönségének januárban; Raveltől a Lúdanyó meséi, Debussy Ibériája, valamint Berlioz: Harold Itáliában c. műve hangzik el Szűcs Máté közreműködésével. Februárban farsangi hangversennyel készül a zenekar, illetve Kesselyák Gergely – a Strauss fivérek életművéből egy híres valcer mellett érdekes karakterdarabok csendülnek fel, de elhangzik Berlioz Fantasztikus szimfóniájának Bál c. tétele, meghallgathatjuk Sosztakovics Kán-kánját és Ravel Boleróját is. Márciusban két közeli barátságot ápoló, nagyszerű muzsikus: Takács-Nagy Gábor és Perényi Miklós lép színpadra a MÁV Szimfonikusokkal. Csajkovszkij Pezzo Capricciosóját, valamint Saint-Saëns II. gordonkaversenyét Mozart és Beethoven egy-egy derűs szimfóniájának előadása keretezi majd. A sorozat hatodik, záró estjén a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere: Kobayashi Ken-Ichiro lép színpadra. A legendás japán dirigens a MÁV Szimfonikusokkal nyerte meg annak idején az MTV nemzetközi karmesterversenyét, ezzel indult karrierje. A mai napig különleges viszony fűzi a zenekarhoz; visszatérő vendég, kinek jelenléte ünneppé tesz minden koncertet a közönség és a zenekar számára is. Ezúttal két Kodály-darab (Háry János-szvit, Galántai táncok), valamint Beethoven V. zongoraversenye hangzik el – ez utóbbi Fejérvári Zoltán előadásában.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/lukacs-miklos-berlet

 

Festetics-bérlet

Festetics Palota, Tükörterem, 18.00

 

A négy koncertből álló kamarazenei sorozatot a világhírű fuvolaművész, Adorján András indítja, aki egyúttal zenei vezetőként is bemutatkozik, izgalmas műhelymunkát ígérve a muzsikusoknak. Két pompás Mozart mű hangzik el: a G-dúr fuvolaverseny és a komponista egyik legszebb kamarazenei műve, a Gran Partita (Szerenád 13 hangszerre). Az ezt követő két tavaszi koncertet Csaba Péter vezényli; a hangversenyek műsorán csupa érzelmes, megindító muzsika szerepel. Márciusban Csajkovszkij gyönyörű Vonósszerenádját hallhatjuk például, áprilisban pedig Bach Brandenburgi versenyét, valamint Honegger II. szimfóniáját. Utóbbi hangverseny szólistája Vámos Marcell, a zenekar cselló szólamának vezetője. A sorozat záró előadását Takács-Nagy Gábor vezényli, akinek vezetése alatt a Festetics koncertek több mint 10 éve elkezdődtek. Haydn A-dúr szimfóniáját, Dvořák vonós zenekarra írt szerenádját, valamint Mozart különleges Fuvola-hárfaversenyét hozza el a közönségnek, Felletár Melinda és Párkai Krisztina közreműködésével.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/festetics-berlet

 

Unokák és nagyszülők hangversenyei

Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem, 10.00 és 11.30

 

Ebben az évadban is tematikus koncertekkel várja a családokat a zenekar négy alkalmas ifjúsági sorozata. Elsőként francia zeneszerzők gyerekekről szóló darabjai kerülnek terítékre (Bizet: GyermekjátékokKis szvit, Fauré: Dollyszvit, Debussy: Gyermekkuckószvit); vezényelni az a Dinyés Dániel fog, aki a tavalyi évadban a népzenével ismertette meg a gyerekeket e bérletsorozat keretében. A karácsonyi ünnepek előtt ’zenés képeskönyvet’ mutatnak a világ keletkezéséről. Haydn: A teremtés c. nagyszabású művéből hallhatunk részleteket három fiatal énekes, valamint a Budapesti Ifjúsági kórus közreműködésével. Vezényel: Csaba Péter. Februári koncertük címe „Utazás a szaxofon körül”. Bizet: Az Arles-i lány c. művéből, valamint Tomasi Szaxofonversenyéből hallhatunk részleteket, de kötetlen jazz improvizációk is elhangzanak majd. A koncert karmestere Bánfi Balázs, szólistája pedig testvére, Bánfi Barna. A sorozat záró előadásának főszereplője a gordonka; ezt a hangszert különösen jól megfigyelhetjük Schubert VIII. szimfóniáján keresztül, de elhangzik Saint-Saëns a-moll gordonkaversenye is a fiatal tehetség, Dolfin Balázs előadásában. A hangverseny karmestere, Károlyi Sándor nem először áll a MÁV Szimfonikusok élére: 2014 januárjában Prokofjev népszerű Péter és a farkasát szólaltatta meg, 2015 áprilisában pedig a Víz Világnapja alkalmából rendezett tematikus hangversenyt vezényelte az ifjúsági sorozat keretében.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/unokak-es-nagyszulok-berlet

 

Varga László-bérlet

Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 11.00

 

Legkiválóbb koncertjeiket továbbra is megismételik az Olasz Kultúrintézetben szombat délelőttönként. A Lukács Miklós-bérlet harmadik (vez. Csaba Péter), negyedik (vez. Kesselyák Gergely) és ötödik (vez. Takács-Nagy Gábor) koncertjét követően ezúttal egy új hangverseny zárja a sort áprilisban, a fent említett Károlyi Sándor vezényletével. A fiatal dirigens Mozart: Figaro házasságának nyitányát és Beethoven VII. szimfóniáját szólaltatja meg, majd Haydn C-dúr gordonkaversenye hangzik el Devich Gergely előadásában.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/varga-laszlo-berlet

 

Kamarazenei bérlet

Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem, 17.00

 

A 2013. januárjában indult, négy koncertből álló sorozat zenei vezetője a MÁV Szimfonikusok hegedű szólamvezetője, Tarkó-Nagymengyi Dóra. Az idei évadban egyebek mellett Schubert, Telemann, Elgar, Boccherini, Vivaldi, Donizetti és Mozart darabokat hallhat a közönség.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/kamarazenei-berlet

 

Bérleten kívüli koncertek

 

A zenekar művészeti vezetője jó barátságot ápol a Francia Intézettel, amely a 2013-2014-es évadtól kezdve a MÁV Szimfonikusok számos kamarazenei hangversenyének ad otthont. Az együttműködés az új évadban is folytatódik, három ingyenes koncerttel: 2015. november 10-én, 2016. február 16-án illetve április 12-én elsősorban francia zeneszerzők – Saint-Saëns, Debussy, Poulenc – művei csendülnek fel. A Filharmónia Magyarországgal is egyre szorosabb az együttműködés: 2015. október 12-én Veszprémben ismétlik szervezésükben a Lukács-bérlet Orosz estjét Baráti Kristóffal. November 28-án az olasz-magyar koprodukcióban megvalósuló Doráti Antal karmesterverseny zárókoncertjén lépnek fel, 2016. január 2-án Strauss estet rendeznek Kaposváron. Április 29-én Pécsett ismételik mesterbérletük második estjét Kocsis Zoltánnal, május 21-én ugyanitt Lukács-bérletük utolsó koncertjét Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével. Ezt a koncertet május 22-én (Budapesti Kongresszusi Központ) és május 23-án (Székesfehérvár) is hallhatják – mindhárom hangverseny szólistája Fejérvári Zoltán zongoraművész lesz. Június 29-én japán-magyar barátságkoncertet rendeznek a Művészetek Palotájában, ahol Beethoven IX. szimfóniája mellett néhány igazi csemegének számító japán darab is felcsendül majd. Június 30-án újabb kultúrmissziónak tesznek eleget: kortárs magyar szerzők darabjaiból összeállított hangversenyt rendeznek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Az ingyenesen látogatható, tematikus estet 4 éve indították útjára.

Bővebb információ: http://mavzenekar.hu/_new/hu/concerts/index/season-ticket/berleten-kivuli-eloadasok

 

Gyermekprogramok

 

Havi egy alkalommal, keddenként 16.30-tól jelentkezik a Búgócsiga nevű zenés foglalkozás babákkal érkező családok számára. Rögtön ezután, 18 órától rendezik Szeretethang elnevezésű koncertjeiket várandós kismamák és az őket kísérők részére. A hangszereket bemutató játékos foglalkozás, a Zene-Tér-Kép összesen négy alkalommal jelentkezik. A sorozat minden darabja egy-egy hangszercsoportra összpontosít (vonós-, fafúvós-, rézfúvós-, illetve ütőhangszerek). Folytatódnak a tavaly nagy sikerrel indított Évszak koncertek is, amelyek mindig az adott évszakhoz igazodnak Vivaldi: A négy évszak hegedűverseny-ciklusa alapján. A Zene-Tér-Kép illetve Évszak koncerteket váltakozva rendezik meg szombat délelőttönként 10 órától, amelyekre kedvezményes árú, összevont bérlet kapható.

 

Bővebb információ a honlapon

A 2015-2016-os évad részletes műsorfüzete az alábbi linken olvasható elektronikus formában:
http://mavzenekar.hu/_new/public/uploads/MavMusorfuzet_2015-2016.pdf

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés