bezár
 

art&design

2015. 11. 26.
A gyászoló Sisit bemutató kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gyászoló Sisit és a 19. századi gyászolási szokásokat bemutató időszaki kiállítás nyílik a bécsi Hofburgban pénteken.

A tárlat a kor hagyományait kívánja bemutatni Sisi osztrák császárné és magyar királyné alakján és viseletein keresztül.
    

A kiállítás kurátora szerint elsősorban azt akarták szemléltetni, hogy az akkori emberek hogyan fejezték ki a külvilág felé szomorúságukat. Míg ma ennek nincsenek szabályai, a 19. században szigorú elírások szerint gyászoltak az emberek. Elsősorban mindent színt mellőzve, csak feketében jártak. A tragédia után közvetlen a fényes anyagokról is lemondtak, a gyász további szakaszaiban gyapjút és fekete selymet hordtak.
    

Minél egyszerűbb volt a ruházat, annál inkább domináltak az ékszerek, azonban az arany és a drágakövek helyett fekete fából, fekete kristályból vagy fekete üveggyöngyökből készült díszeket hordtak.
    

Sisinek is számos gyászviselete volt, azonban ő egyéb alkalmakkor is szívesen hordott fekete ruhákat és kiegészítőket. Ezt a tárlaton látható 23 kiállítási tárgy is bizonyítja. A bemutatott darabok közül néhány magángyűjtőtől való, ezek nagyközönség előtt még soha nem voltak megtekinthetők.
    

A tárlat ismertetőjéből kiderül, hogy Sisi mindig sokat foglalkozott a halállal és számos családtagja mellett volt ott az utolsó órákban. A királynő sokszor megpróbálta az eltávozottakkal felvenni a kapcsolatot, azonban az udvarban gyakran kinevették őt ezért.
    

Kétszer is el kellett búcsúztatnia gyermekeit, hiszen Zsófia lánya kétévesen halt meg tífuszban édesanyja karjai között, Rudolf fia pedig később öngyilkos lett. Lánya halála után Sisi távolságtartó lett, vélhetően önvédelemből.
    

A Mater dolorosa, avagy a gyászoló Erzsébet császárné című kiállítás május 22-ig látható Bécsben. A hónap minden második péntekén a kurátor Olivia Lichtscheidl tart tárlatvezetést.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés