bezár
 

film

2015. 11. 30.
Megint a fehér szereposztás miatt kell magyarázkodni
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bocsánatot kért a februárban mozikba kerülő Gods of Egypt című produkció fehér szereposztása miatt Alex Proyas rendező és a Lionsgate filmstúdió is - számolt be a hétvégén a The Hollywood Reporter.

Az egyiptomi istenekről szóló fantasy-kalandfilm rendezője úgy fogalmazott: bár a szereposztás sok nehézséggel jár, nyilvánvaló, hogy körültekintőbben kellett volna eljárniuk, és színesebb szereplőgárdát kellett volna összeállítaniuk, ezért mindenkit megkövet, aki a döntés miatt sértve érzi magát.
    

Az észak-afrikai mozikban február 26-án debütáló film rendezője és a gyártó stúdió azt követően fogalmazta meg közleményét, hogy a produkció a bírálatok kereszttüzébe került túlnyomórészt fehér szereplői miatt. Az Afrikában játszódó ókori eposzban Gerard Butler, Geoffrey Rush, Nikolaj Coster-Waldau és Brenton Thwaites alakítja a fontosabb szerepeket.
    

A színésznő és énekesnő Bette Midler Twitter-üzenetbe foglalta csodálkozását: "az egyiptomiak sohasem voltak fehérek, sem a történelmi időkben, sem ma. Nézzük a térképet. Ez Afrika!" - írta.
    

A Lionsgate külön közleményben fejezte ki sajnálkozását, amiért saját értékrendjét is felborítva nem vette figyelembe a szereposztásnál a kulturális sokszínűséget, egyúttal jelezte, hogy a jövőben gondosabban jár el.
    

Júniusban Cameron Crowe, a Hawaiion játszódó Aloha rendezője kér bocsánatot, amiért filmje ázsiai-hawaii származású főhősének szerepére Emma Stone-t választotta. Hollywoodban különösen érzékeny téma lett a nem fehér színészek és alkotók háttérbe szorítása, miután a legutóbbi Oscar-jelöltek között csak fehér színészek voltak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés