bezár
 

színház

2016. 02. 07.
Hétfőn mutatják be Szinetár Miklós új kötetét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hétfőn mutatják be Szinetár Miklós Senki többet? Pályázat harmadszor. című új kötetét, melyben mester és tanítványa folytatja azt a színházról, operáról és az életről szóló eszmecserét, amelyet a Pályázat, valamint A második pályázat című könyvekben elkezdett. A levelezőkötetről Veiszer Alinda újságíró beszélget Szinetár Miklóssal hétfőn, a szerző születésnapján 18 órakor a budapesti Alexandra Irodalmi Kávéházban.

A sorozat harmadik, egyben záró kötetében Szinetár Miklós saját életéből vett valós eseményeket ír meg. A tanítvány alakját sok növendékből gyúrta össze a szerző. Történetük azzal folytatódik, hogy a tanítvány, János elnyeri a színházigazgatói állást, megszólalásaiból az is kiderül, mit tenne, mit gondolna Szinetár Miklós, ha most lenne negyvenéves.

Szkéné színház

Szinetár Miklós Pályázat című levélregénye 2012-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál. "A könyv a tanár úr ifjúkori generációjának és mai önmagának levélváltása; egyfelől útkeresés, másfelől parainézis, ars poetica. A levelezésben szó esett szakmáról, generációkról, vezetőkről és beosztottakról, életformákról, utazásról, ünnepekről és hétköznapokról" - idézik fel a kiadó ajánlójában.

Az első kötetet követte A második pályázat, amely ennek a levélben zajló párbeszédnek a folytatása. "Levelezőpartnerem, János alakja sok mindenkiből lett összegyúrva. Növendékeimből. meg belőlem is, mert ez a János olyasmiket mondott meg képviselt, amiket én is mondanék ma, ha negyven évvel fiatalabb volnék. A könyvet sokan elolvasták, és biztattak, hogy folytassam. Vállalom, mert vannak még gondolataim, újabb tapasztalataim, és van néhány történetem, ami tanulságos lehet" - idézik az ajánlóban Szinetár Miklós könyvhöz írt fülszövegét.

Szinetár Miklós nemzetközileg elismert, Kossuth-díjas rendező, professor emeritus, évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A magyar televíziózás fénykorának meghatározó személyisége - 1962-től az Magyar Televízió főrendezője, majd művészeti igazgatója, aztán elnökhelyettese -, a Petőfi Színház művészeti vezetője, majd az Operettszínház igazgatója, később a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt - olvasható a könyvajánlóhoz fűzött rövid életrajzban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Üvegcipő a Vígszínházban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés