bezár
 

art&design

2016. 04. 28.
Öt műalkotást mentettek meg a külföldre szállítástól a brit közintézmények
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy 14. századi kétszárnyú oltárkép bal szárnya, egy 1800-as évek elejéről való szobor és egy 19. századi fotóalbum is megmenekült a külföldre szállítástól tavaly a brit múzeumoknak és galériáknak köszönhetően, amelyek 82 ezer és 5,6 millió font (32,8 millió-2,2 milliárd forint) közötti összegekért vásárolták meg a "nemzeti jelentőségűnek" ítélt műtárgyakat.

 A brit kormány korábban ideiglenes kiviteli tilalmat rendelt el ezekre a tárgyakra, hogy az intézményeknek legyen idejük összegyűjteni a megvásárlásukhoz szükséges pénzt - írta a BBC News.
    

Amennyiben egy műtárgy több mint ötvenéves és engedélyhez kötött a kivitele, akkor az Angliai Művészeti Tanács (ACE) kulturális jelentőségű tárgyak és műalkotások exportját vizsgáló bizottsága (RCEWA) eldöntheti, hogy az adott tárgy "országos jelentőségűnek" minősül-e.
    

A bizottság legfrissebb jelentése szerint 2014 és 2015 között tizenkét tételt irányítottak át a brit kultúráért, médiáért és sportért felelős minisztériumhoz, ezek közül később öt alkotás nagy-britanniai intézmények gyűjteményébe került.
    

Giovanni da Rimini 14. században élt olasz festőművész kétszárnyú oltárképének, vagyis diptichonjának bal szárnyát a londoni National Gallery vásárolta meg 5,6 millió fontért.
    

Lorenzo Bartolini (1777-1850) olasz szobrász 1800-as évek elejéről származó Gruppo delle sorelle Campbell in atto di ballare il valzer (A Campbell nővérek keringőt táncolnak) című alkotását a Victoria and Albert Museum, valamint a National Galleries Scotland közösen vette meg 523 ezer fontért.
    

Rotterdami Erasmus Enchiridion Militis Christiani (Kézikönyv Krisztus katonájának) című írásának angol fordítására a British Library csapott le 242 ezer fontért.
    

A fotográfia 19. századi úttörői között számon tartott Oscar Gustave Rejlander egy albumára a National Portrait Gallery tett szert több mint 82 ezer fontért.
    

William Burges angol építész és tervező egy Viktória korabeli vázája, amely cardiffi kastély nyári dohányzószobájából való, a Walesi Nemzeti Múzeumhoz került 163 ezer fontért.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés