bezár
 

film

2016. 05. 24.
Megalakult a Kultik Magyar Mozihálózat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenkét vidéki filmszínház és három balatoni kertmozi összefogásával megalakult a Kultik Magyar Mozihálózat - közölte Szabó Krisztián, a pécsi Uránia mozi ügyvezetője, a kezdeményezés életre hívója kedden az alakuló ülést követően az MTI-vel.

Mint kifejtette, a vidéki hagyományos mozik piaci hátrányban voltak a multiplex mozikkal szemben, mivel méretüknél fogva nem kapták meg azon kedvezményeket, amelyeket a multik.
    

Szabó Krisztián hozzátette: a digitális filmvetítés megjelenésével egy időben számos vidéki mozit újranyitottak vállalkozók, önkormányzatok, azokat digitalizálták, premier-filmszínházakat alakítottak ki, ugyanakkor rá kellett ébredniük, hogy érdekérvényesítő képességeik viszonylag szűkösek.     

Együttműködve azonban e filmszínházak a piac komoly tényezőivé válhatnak - vélte Szabó Krisztián, aki szerint a közös fellépéssel stabil, kiszámítható működést tudnak biztosítani, a nézők pedig egy 21. századi igényeknek megfelelő, felújított moziban tudnak szórakozni.     A csatlakozni kívánó filmszínházaknak premiermoziként kell működniük, feltétel továbbá, hogy digitális vetítő- és hangtechnikával rendelkezzenek, illetve vállalják, hogy a kasszasikereken túl magyar, illetve rétegfilmeket is vetítenek - hangsúlyozta.     

Az együttműködéshez a pécsi Uránia mozin kívül pápai, kiskunfélegyházi, gödöllői, nagykanizsai, balatonfüredi, ajkai, szentesi, hódmezővásárhelyi, kiskunhalasi, soproni és salgótarjáni filmszínházak, valamint Balatonakali, Révfülöp és Balatonudvari-Fövenyes kertmozijai is csatlakoztak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés