bezár
 

art&design

2016. 05. 25.
Országos faműves konferencia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar népi kézművesség faműves hagyományait és fennmaradásának lehetőségeit mutatják be a május 27-én kezdődő IV. Zalaegerszegi Országos Faműves Konferencián.

Az ország különböző területeiről negyven, fafaragással foglalkozó mester érkezik a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza és a Zalaegerszegi Kézművesek Háza szervezésében megvalósuló háromnapos rendezvényre. A tanácskozás helyszíne a zalaegerszegi Városi Művelődési Központ és a Gébárti-tó partján álló Kézművesek Háza lesz - mondta el Prokné Tirner Gyöngyi intézményegység-vezető az MTI-nek.
    

A konferencián felidézik a "fás szakma" történetét, megvitatják a szakterületet érintő problémákat. Az előadásokon kitérnek arra is, hogy a népi szobrászat, a pásztorfaragás mily módon menthető át a jelenkorba, a hagyományos technikák mennyire alkalmazhatók a mai tárgyakban - ismertette Prokné Tirner Gyöngyi.
    

Érdekes programnak ígérkezik a Ki mit hozott a batyuban? című tárgyelemzés is. Az alkotókat arra kérték, hogy hozzák magukkal azokat a munkáikat, amelynek készítésekor kétségeik merültek fel: vajon alkalmasak-e a zsűrizésre. A "batyuban őrzött" tárgyakat - például a pásztorhagyományokból megörökölt botokat, fokosokat vagy a mai kultúrába illeszkedő, használhatóságot szem előtt tartva készült munkákat - közösen elemzik - magyarázta.
    

Beszélt arról is, hogy a Zala Megyei Népművészeti Egyesület három éve dolgozik azért, hogy Zalaegerszegen létrejöhessen egy sírjel-kert. A kérdéskörhöz kapcsolódva a konferencián bemutatják az országos fafaragó táborokban készült Kárpát-medencei fa sírjeleket.
    

A konferencia legfőbb célja, hogy választ keressenek arra kérdésre, hogy miként menthető meg a faműves szakág a jövő számára, a fafaragók mennyire tudják maivá tenni a régi hagyományokat. Ezt a cél szolgálja a Hagyományos tárgyak továbbélése és a gyermekvilág című kiállítás: a tárlat május 27-én nyílik a Gönczi Galériában.
    

Az alkotók a Zala Megyei Népművészeti Egyesület felhívására különböző technikák alkalmazásával, természetes alapanyagokból - fa, kéreg, szaru, csont - készítettek pályaműveket. A Kárpát-medence kézműves hagyományait, motívumkincsét alapul véve olyan használati tárgyak készültek, amelyek megjelenthetnek a XXI. század emberének tárgyi környezetében is. A gyermekvilág témakörben népi játékok, hangszerek - köztük nádsíp-nádiduda, nádi hegedű, tilinkó, többféle furulya, dob - szerepelnek.
    

A zsűrizett alkotásokból álló kiállítás június 25-ig tekinthető meg Zalaegerszegen, a tárlatot július 8. és augusztus 8. között Budapesten, a Hagyományok Háza Időszaki kiállítótermében mutatják be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés