bezár
 

zene

2016. 06. 27.
Nemzetközi zongora-mesterkurzust rendeznek Pomázon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is megrendezik a György Ádám Kastélyakadémiát Pomázon, a vasárnap kezdődő nemzetközi zongora-mesterkurzusra többek között Kínából és Indonéziából érkeznek növendékek.

A már nyolcadik alkalommal megrendezett akadémia nyilvános nyitókoncertjét György Ádám adja július 4-én a Teleki-Wattay-kastélyban, július 13-án a növendékek és a művész közös koncertje várja a zenekedvelőket - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

A július 14-ig tartó mesterkurzuson tizenketten vesznek részt: a három magyar diák mellé Vietnamból, Thaiföldről, Kínából, Indonéziából, Svájcból és az Egyesült Államokból érkeznek növendékek. A zongoraakadémiára a New York-i Juilliard School of Music, a Cleveland Institute of Music, a szingapúri Nemzeti Egyetem és a Nanyang Academy of Fine Arts, valamint a Bécsi Zeneakadémia is küld növendékeket.
    

György Ádám zongoraművészt 2003 óta világszerte Liszt-diplomataként tartják számon virtuóz zongorajátékára és magyar származására való tekintettel. A művész idén februárban adta negyedik szóló zongoraestjét a New York-i Carnegie Hallban, március 15-én pedig átvehette a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés