bezár
 

színház

2016. 06. 28.
V4-es színházi találkozó Vácon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt országból hat színházi produkciót láthat a közönség az idei V4 Fesztivál és Színházi találkozón - jelentette be a házigazda Váci Dunakanyar Színház Igazgatója a keddtől július 3-ig tartó rendezvény sajtótájékoztatóján az intézményben.

Ezúttal a Csehországból a zlíni, Lengyelországból a radomi színház, Szlovákiából a Kassai Állami Színház, különleges vendégként Ukrajnából pedig a lvivi Academic Voskisennia utcaszínház mutatkozik be egy-egy darabbal, míg a házigazdáknak két előadását láthatja a közönség keddtől - közölte Kis Domokos Márk, a váci teátrum direktora.
    

Szkéné színház

A kísérő rendezvények sorában neves magyar együttesek lépnek fel, koncertet ad a Tankcsapda, az Early Bird, a Halott Pénz, a Kiscsilag, a Quimby, a Jazztelen, illetve a Kowalsky meg a Vega.
    

Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudományos diplomáciáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a közös értékek hangsúlyozása azonos a V4-es szellemmel, ezért támogatta szívesen a külügyi tárca a fesztivált. Vác remek otthont teremtett az immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő eseménynek, a közös játéknak, és sikerült meghódítani a közönséget - mondta.
    

Harrach Péter, a város országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a fesztivál a külpolitika és a kultúra találkozása is egyben; "annál is inkább aktuális, mert a V4-ek jelentenek reményt Európa számára". Vagyis - folytatta - "Közép-Európa képes az eltévedt európai gondolkodásmódot jó útra terelni". Az eseménysorozat egy közös kultúra megjelenítését is szolgálja, ily módon társadalomformáló hatása is van - mondta a KDNP-s politikus.
    

Fürdős Zsolt, a település polgármestere emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a gazdaságfejlesztésen túl két fő irányba, a külkapcsolatok és a kultúra irányába nyitott a város.
    

Azóta két szlovák, egy cseh és egy lengyel településsel gyarapodott a testvérvárosaik száma, és igazolta létjogosultságát a város színháza is.
    

Hozzátette, hogy idén először a testvérvárosok vezetését is meghívták a fesztiválra.
    

A rendezvénysorozat kísérőprogramjai között filmvetítéseket is tartanak, illetve közösen emlékeznek meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról - hangzott el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés