bezár
 

irodalom

2016. 07. 21.
Bemutatták a Magyarok Világszövetségének kronológiáját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatták Bakos István Nemzetépítő kísérlet - a Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 című könyvét csütörtökön Budapesten.

Az Antológia Kiadó gondozásában megjelent 460 oldalas mű a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) sorozatának 17. kötete, amely a Magyarok IV. Világkongresszusának 20. évfordulója alkalmából jelent meg.
    

Bíró Zoltán, a Retörki főigazgatója elmondta, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) jelentős szerepet vállalt a rendszerváltásban, annak szellemi előkészítésében és kivitelezésében.
    

A főigazgató óriási eredménynek nevezte, hogy az Orbán-kormány több lépésben igyekezett kialakítani a kapcsolatot a Kárpát-medencei magyarsággal és a nyugati diaszpórával. Mostanra van állami szerepvállalás, megteremtették a gazdasági feltételeket, de nincs civil képviselet, pedig ez nélkülözhetetlen lenne - jegyezte meg.
    

Kunckelné Fényes Ildikó, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke a könyvet "gigantikus, emberfeletti" munkaként mutatta be.
    

Kiemelte, a szerző hihetetlen mennyiségű anyagot gyűjtött össze, így olyan könyv keletkezett, amit mindenkinek használnia kell ezután, aki az MVSZ-ről beszél vagy ír.
    

Arról is szólt: megalakulásakor az MVSZ arra vállalkozott, hogy felkarolja és képviseli az összmagyarságot. A szépen induló kísérlet vége azonban nagy csalódás lett, nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket - fogalmazott.
    

Deák Ernő, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke szintén azt mondta, hogy az MVSZ nagy munkára vállalkozott, és többet akart kihozni magából, mint amennyire képes volt.
    

Ludányi András, a Magyar Baráti Közösség alapítója úgy vélekedett, a könyv "fantasztikus, hézagpótló" írás, amely összekapcsolja a Magyarok Világszövetségének aranykorát, azaz az 1990-es éveket a világmagyarság akkori sorsával.
    

Azt hangoztatta, az MVSZ 90-es évekbeli munkájának hatása van a jelenre is, olyan mintákat hozott ugyanis létre, amiket a kormány jelenleg is követ. Példaként említette a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amely a diaszpóramagyarság identitásának erősítése érdekében végzett tevékenységeket támogatja, a diaszpóra magyarsága könyvtári emlékeinek, hagyatékainak összegyűjtését célzó Mikes Kelemen-programot, valamint a Julianus-programot, amely a magyar örökségek és emlékhelyek nyilvántartásának összeállításán dolgozik.
    

Szíjártó István, a Százak Tanácsának ügyvezetője azt mondta, a könyv tárgyszerűsége az utókornak világossá teszi, hogy az MVSZ útja kanyargós volt, de szándéka nyílegyenes: az öt kontinensen élő, megosztott magyarság egyesítése.
    

Bakos István, a kötet szerzője, az MVSZ egykori választott főtitkára kifejezte abbéli reményét, hogy néhány éven belül újjászülethet a Magyarok Világszövetsége. Beszámolt arról is, hogy idén augusztusban rendezik a Magyarok IX. Világkongresszusát.
    

A Magyarok Világszövetsége - a könyv borítóján szereplő ismertetés szerint - pártoktól és kormányoktól független társadalmi szervezet, amelynek tagszervezetei a világ mintegy ötven országában működnek. A szervezet feladatának tekinti a magyarság érdekvédelmét, a magyar nyelv és az egyetemes magyar kultúra ápolását.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés