bezár
 

színház

2016. 07. 29.
Tizenketten pályáznak az Újszínházra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy pályázat érkezett a Madách Színház, kettő a Thália Színház és tizenkettő az Újszínház vezetésére szóló kiírásra a csütörtöki határidőig - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

A pályázók neveit az érintettek felhatalmazásának hiányában nem közölték. A pályázatokat elbíráló szakmai bizottságok létrehozása még folyamatban van és a meghallgatások időpontjáról sem ismert még - közölték az MTI érdeklődésére.
    

Szkéné színház

Mint írják, az igazgatók személyéről a szakmai bizottsági meghallgatások után, várhatóan a soron következő ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés.
    

A Madách Színház az MTI kérdésére közölte: Szirtes Tamás, a színház jelenlegi igazgatója pályázott.
    

A Thália Színház jelenlegi menedzser-igazgatója, Kálomista Gábor az MTI-nek elmondta: beadta pályázatát a színház igazgatói posztjára. Az eddigi vezetés tagjai közül, Bereményi Géza művészeti tanácsadóként, Csányi Sándor művészeti vezetőként, Csécs Tamás gazdasági igazgatóként folytatná a munkát.
    

Az Újszínház igazgatói posztjára sajtósának közlése szerint Dörner György újra beadta pályázatát. Sajtóhírek szerint Németh Kristóf színművész is a pályázók között van.
    

A Madách, a Thália és az Újszínház vezetésére június 29-én írt ki pályázatot a Fővárosi Közgyűlés.
    

Mindhárom megbízatás öt évre szól majd: a Thália Színház igazgatója 2017. január 1-től, a Madách és az Újszínház vezetője pedig 2017. február 1-től töltheti be a posztot.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Más művészeti ágakról

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés