bezár
 

zene

2016. 07. 30.
Újra indulnak az Akadémia38 képzései
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptember 11-ig lehet jelentkezni az A38 hajó koncerthangosító-, koncertvilágosító- és mozgóképgyártó-iskolájába. A szervezők szeptember 4-én, vasárnap délután nyílt napot tartanak.

Az Akadémia38 célja, hogy használható gyakorlati tudással és biztos elméleti alappal felvértezett szakembereket képezzen. Az iskolában intenzív gyakorlati képzést és komoly elméleti ismereteket kínálnak neves oktatóktól, kis létszámú csoportokban az A38 komplex technikáján - közölte a kulturális központ az MTI-vel.

Mint írták, az A38-on évente hétszázötven programot, koncertet tartanak. Az ország egyik legjobban felszerelt mozgóképgyártó műhelye, ami évente kétszázhatvan televíziós produkciót készít, és egy naponta jelentkező élő magazinműsor, az M2 Petőfi TV-n jelentkező Én vagyok itt gyártási helyszíne. A tizenhárom éve működő cég eddig több mint tízezer programot, koncertet, kiállítást, színházi előadást szervezett és bonyolított le, mintegy kétezer televíziós műsort, illetve dokumentumfilmet készített, és több száz élő televíziós adást bonyolított le.

"A mozgóképgyártó-, hang- és világítástechnikus-képzéseken tanuló diákok magas színvonalú elméleti képzést kapnak neves oktatóktól, másrészt folyamatos, intenzív gyakorlati képzésben is részesülhetnek az A38 hajón megvalósuló számtalan produkcióban" - szerepel a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés