bezár
 

zene

2016. 10. 22.
A Cabaret Medrano 15. születésnapját ünnepli a Gödör Klubban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenötödik születésnapját ünnepli a Cabaret Medrano október 28-án pénteken a fővárosi Gödör Klubban. A koncert kísérőrendezvénye egy kiállítás, amely a zenekar tagjainak különböző műveit mutatja be.

A Cabaret Medrano Verebes György vajdasági magyar festő és Kamondy Imre fővárosi költő-színész barátságából született a pesti romkocsmákkal együtt 2001-ben. Dalaikban keveredik az 1920-as évek berlini kabaréjának, a Brecht songoknak és Budapest éjszakai figuráinak világa - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

Mint írták, minden dal egyben egy mininovella, valamennyi koncert egy kicsit színházi előadás is, ahol a hangulattal együtt alakul a történet és az azt leíró zene, hiszen minden alkalom elengedhetetlen kelléke az improvizáció és a játékosság.

Szövegeik rokonságot mutatnak ismert kelet-európai írók (Hrabal, Mrozek) világával, akik szintén a kisemberek hétköznapjairól mesélnek. A csapat tizenöt éves története során kiadott három albumot és a hagyományos koncerthelyszínek mellett megfordult a Nemzeti Színházban és a Katona József Színházban, a Nemzeti Múzeumban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Müpában és a Fővárosi Nagycirkuszban. Legújabb, más műfajokat is bevonó műsorát, a Bohém világ című darabot idén nyáron a Bábel Sound Fesztiválon mutatta be Szalóki Ági és két színművész, Tóth József és Krausz Gábor közreműködésével.

A zenekar tagjai: Kamondy Imre (ének, harmonika), Verebes György (zongora, ének), György Andrea (hegedű, ének), Horváth Gábor (basszusgitár), Szert Zsigmond (dob), Nagy Balázs Krisztián (gitár) és Tamás Áron (klarinét, ő ezen a koncerten mutatkozik be a zenekarral). Az évek során sok muzsikus megfordult a csapatban, a születésnapi koncerten közülük közreműködik Darvas Kristóf (tangóharmonika), Darvas Bence (zongora, hegedű, trombita), Dudás Zsombor (ütőhangszerek), Grénus Tímea (altklarinét) és Nemes János (szaxofon).

A koncert kísérőrendezvénye egy kiállítás, amely a Cabaret Medrano tagjainak "kézzelfogható" műveit mutatja be. Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője olajfestményeit, György Andrea grafikáit, Kamondy Imre fotóit, Nagy Balázs Krisztián concept art alkotásait, valamint Rontó Lili, a zenekar legtöbb albumának borítóját és plakátját tervező grafikusművész munkáit nézheti meg a közönség.

A koncert két vendége a Taraf de Akácfa, valamint a Presszó Tangó Libidó.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés