bezár
 

színház

2016. 10. 25.
Kortárs felolvasószínházi előadásokkal ünneplik a délvidéki magyar színjátszás napját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két kortárs felolvasószínházi darabot mutatnak be a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából Szabadkán október 27-én, csütörtökön.

A vajdasági magyar színészek a szabadkai Népszínház drámapályázatának győztes munkáit viszik színre. Kucsov Borisz Félelem és rettegés Szabadkán című drámáját Forgács Péter, Szegedi-Szabó Béla Hangyabefőtt című mesejátékát pedig Mezei Kinga állítja színpadra.
    

Szkéné színház

A felolvasószínházi előadások előtt megnyitnak egy jótékonysági kiállítást, a felajánlásokból befolyt összeget pedig az értelmi és a testi fogyatékkal élők megsegítésére ajánlják fel. A napot vitaest zárja.
    

A pénteki nap is kiállítással kezdődik, a Kosztümvarázs című tárlaton Janovics Erika jelmezeit, valamint a Szabadkán a közelmúltban bemutatott Amadeus című előadás jelmeztervezőjének, Pirinyi Mártának a tervrajzait tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitót könyvbemutató követi. Két vajdasági drámaíró, Lénárd Róbert és Terék Anna új köteteit, a Skizopoliszt és a Vajdasági lakodalmat ismerheti meg a közönség. Az estet az Újvidéki Színház vendégjátéka, a Csókos asszony című előadás zárja.
    

Október 29-én, a délvidéki magyar színjátszás napján adják át a legrangosabb vajdasági szakmai elismerést, a Pataki-gyűrűt. Az elismerés várományosa Crnkovity Gabriella, Magyar Attila, Pálfi Ervin, Mezei Kinga és Lőrinc Tímea.
    

A délvidéki magyar színjátszás napja október 29-e, annak emlékére, hogy Pataki László, a szabadkai Népszínház alapító tagja rendezésében 1945-ben ezen a napon mutatták be a színház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés