bezár
 

film

2016. 10. 25.
Sok filmet először láthatunk a Skandináv Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több filmet is először láthat a magyar közönség a Skandináv Filmfesztiválon, amelyen dán, svéd és norvég filmek mellett két finn alkotást is vetítenek szerdától vasárnapig Budapesten az Art+Cinema moziban.

A szervezők tájékoztatása szerint az ötnapos fesztivál a Látogatás Bergmannál (Trespassing Bergman) című film vetítésével veszi kezdetét szerdán. A 107 perces svéd dokumentumfilmben a világ legjelentősebb rendezői és színészei beszélnek Ingmar Bergman világhírű rendezőhöz fűződő viszonyukról az alkotó hajdani otthonában a Faro szigeten.
    

A programban szereplő játékfilmek közül először vetítik Magyarországon a Holdhal című dán, a Csoda Viskanban című svéd és a Tied vagyok című norvég filmeket, amelyek a skandináv filmekre jellemző pszichológiai megközelítésben foglalkoznak a szerelemmel és magánnyal, a kínzó élethelyzetekkel. Csütörtökön és vasárnap játsszák a valós történeten alapuló, egy 1968-as nukleáris baleset gyanús körülményeit körbejáró A Thule-akták című alkotást, amely a krimi és a dráma közötti területen mozog. A gyerekeknek szól az Igaz, tiszta szerelem című családi film, amelyet pénteken és vasárnap láthat a közönség.  
    

A gyengébb fél című dráma - amelyet szombaton és vasárnap játszanak - a beilleszkedés módozatairól és nehézségeiről szól. A film után beszélgetést tartanak Integráció skandináv módra címmel. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a fesztivál több dokumentumfilmje is. Pénteken és vasárnap látható a Északi harcosok (Warriors From the North) című dán dokumentumfilm, amely a jóléti államokban élő fiatalok radikalizálódásának okaira próbál választ találni. Ugyancsak pénteken és vasárnap vetítik a Légballon Allahnak (Balloon For Allah) című dokumentumfilmet, amely a nők szerepét boncolgatja nem csak a muszlim kultúrában, míg a Kedves emberek című alkotás bemutatja az első szomáliai nemzeti válogatott bandy-csapatot, amely a svédországi Borlänge városában állt össze. A filmet csütörtökön és szombaton vetítik.
    

A műsorban szereplő dokumentumfilmek nem csak társadalmi kérdéseket járnak körül. Az ember és természet viszonyát mutatja be három költői alkotás: a Kertek szerelmeseit (Garden Lovers) csütörtökön és szombaton, a Mindörökké testvérek (Siblings are Forever) című alkotást pénteken és vasárnap, A jó dolgokra várni kell (a Good Things Await) című filmet csütörtökön és szombaton láthatja a magyar közönség.
    

Emellett olyan filmek is szerepelnek a programban, amelyek nem ismeretlenek a hazai közönség számára. Két alkalommal vetítik A lánykirály című történelmi filmet, amely Krisztina svéd királynő alakját mutatja be. Szombaton játsszák Az ember, akit Ovénak hívnak című filmet, amely jó példa az északi fekete humorra.
    

Az Art+ Cinema mozi legsikeresebb skandináv filmjeiből összeállított válogatásában több bestsellert, köztük a Nyomtalanul, a Fácángyilkosok és a Palackposta című alkotásokat láthatja a közönség. Emellett a Best of válogatásban szerepel még A kommuna és a Hétköznapi titkaink című alkotás.  
    

A nagyjátékfilmekhez társított rövidfilmek tömör ízelítőt adnak az északi életérzésből és humorból.
    

Az összes fesztiválfilmet eredeti nyelven vetítik. A Best of-játékfilmeket magyar felirattal, a többi játékfilmet magyar és angol felirattal, a dokumentum- és rövidfilmeket pedig angol felirattal láthatják a nézők - írták a tájékoztatóban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Martin Scorsese: Megfojtott virágok

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés