bezár
 

zene

2016. 10. 25.
Országos műveltségi vetélkedővel tisztelegnek Kodály Zoltán előtt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Többfordulós országos műveltségi vetélkedővel tisztelegnek Kodály Zoltán életműve előtt a megyei jogú városok általános és középiskolái, valamint alapfokú művészetoktatási intézményeinek részvételével.

Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a versenyről tartott keddi sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy 2017-ben ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóját és emlékezünk halálának 50. évfordulójára.
    

Hozzátette: Érd városa és az ottani Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola szervezésében megvalósuló Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő kiváló lehetőséget teremt arra, hogy az általános és a középiskolás diákok is megismerhessék Kodály életművét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a versenyt 1 millió forinttal támogatja.
    

Az intézményi, majd a városi elődöntők után a területi döntőket Érden májusban, az országos döntőt a Müpában rendezik júniusban - mondta el Rápli Györgyi zenepedagógus, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökhelyettese a keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
    

A szeptemberben meghirdetett játékra 20 megyei jogú város 68 iskolája jelentkezett, így összesen 762 diákot mozgat meg a négyfordulós megmérettetés. A versenyen a megyei jogú városok általános és középiskoláinak, valamint alapfokú művészetoktatási intézményeinek 5-8. osztályos tanulói vehetnek részt hat fős csapatokkal - ismertette a részleteket Rápli Györgyi, hozzátéve: a játék szakmai anyagát Varga Károly nyugalmazott főiskolai tanár állítja össze.
    

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész elmondta, hogy Kodály Zoltán életében a tanítás és a tanulás központi szerepet töltött be, magát és másokat is tanított, ebben egészen kivételes eredményeket ért el.
    

Szőnyi Erzsébet zeneszerző hangsúlyozta: a versenyen résztvevő, zene iránt érdeklődő fiatalok még jobban elmélyedhetnek a témában, s ezáltal annyit gazdagodhatnak, hogy annak az eredményeit egész életükben tovább viszik magukkal.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés