bezár
 

színház

2017. 02. 11.
Idén is megrendezik a Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Békéscsabai Napsugár Bábszínház idén is megrendezi a Bábos Drámaíró Versenyt, a negyedik ilyen megméretésre március 23. és 26. között kerül sor - tájékoztatta a teátrum igazgatója az MTI-t.

Lenkefi Zoltán elmondta: négy napon keresztül az irodalom és a színházművészet központjává válik a békési megyeszékhely, hiszen az ország egyetlen bábos drámaíró versenyén neves színházi kritikusok, rendezők, írók vesznek részt minden évben.

Szkéné színház

Minden évben van társrendezője a fesztiválnak, idén ez a pécsi Bóbita Bábszínház lesz.

A verseny azzal kezdődik március 23-án, csütörtök este, hogy kihúzzák a Békés Megyei Hírlap aznap megjelent számának cikkcímei közül azt, amelyből három író egy éjszaka alatt színdarabot alkot.

Idén Sebők Bori, Tóth Réka Ágnes és Pozsgai Zsolt vállalta, hogy megírja az egyfelvonásos, gyerekeknek szóló színdarabokat. A kész művek vasárnap délután már olvashatóak lesznek a Bárka irodalmi, művészeti folyóirat különszámában.

Csütörtökön este kisorsolják azt is, hogy melyik színészcsapat, melyik rendezővel, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni. A produkciókat ebben az évben negyedéves bábrendező szakos hallgatók, Szenteczki Zita, Szilágyi Bálint és Varsányi Péter állítják színpadra.

A kész produkciókat március 26-án, vasárnap tekintheti meg a közönség. Ezután a zsűri díjazza a legjobb írót, rendezőt, színészt, színésznőt. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.

"A verseny a bábszínházak közti ismerkedést szolgálja, továbbá reagál azokra a fesztiválokon gyakran elhangzó kritikákra, miszerint a bábművészek és -teátrumok számára kevésbé fontos a dramaturgia, az írói szándék" - mondta az MTI-nek Lenkefi Zoltán.

Hozzátette: az érdeklődők betekinthetnek a kulisszák mögé, egy-egy darab létrehozásának minden fázisát végigkövethetik, a díszlet és a bábok elkészülésétől a rendezésig.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés